Egy hosszú hétköznap után gyakran az a közös programod a pároddal, hogy megnéztek egy filmet vagy tévéműsort? Bár ez a lehetőség sem rossz, néha nem árt egy kicsit több romantikát és kreativitást vinni még egy egyszerű hétfő délutánba vagy szerda estébe is. Ezzel a The Everygirl mellett számos módon tehettek a kapcsolatotok építéséért. Kell ennél több ok arra, hogy kevesebbet tévézzetek?
VIDEO Halak csillagjegyűként ezekre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől
Nos, ha utóbbi kérdésedre igen a válaszotok, akkor mindenképp érdemes szem előtt tartanotok azt is, hogy sok kutatás szerint egyáltalán nem egészséges naponta több órát tévézni. A Reliant például azt írja, hogy akár már napi két óránál több tévézés is káros lehet, például megerőltethetjük vele a szemünket, súlygyarapodást okozhat, illetve nyak- és hátfájdalmakhoz is vezethet.
Ha viszont tévézés helyett más értékes programmal töltitek a szabadidőtöket a párotokkal, a The Everygirl szerint erősebb érzelmi kapcsolatot alakíthattok ki, fejlődhet a kreativitásotok és a köztetek lévő kommunikáció is javulhat. Ehhez jó néhány programajánlót is társítottak – ezek közül mutatunk most öt olyat, amelyek jó eséllyel sok szép pillanatot hozhatnak a ti közös életetekbe is.
Kezdjetek bele egy új hobbiba

Ha van valami, ami jót tesz a kapcsolatnak, az az, ha együtt tanultok valami újat. Miért ne dönthetnétek egy közös hobbi mellett, legyen az festés, kertészkedés vagy mondjuk falmászás? Ha közös érdeklődésetek van egy adott tevékenység iránt, akkor lesz valami, amit alig vártok, hogy együtt csinálhassatok, ami végső soron segíthet, hogy még jobban elmélyüljön a párkapcsolatotok.