Nekem is vannak olyan ismerőseim, akiknek csodálatos a kapcsolatuk a testvérükkel és el sem tudnák képzelni, milyen lenne az élet nélküle.
Azonban olyanokról is tudok, akik ezt távolról sem mondhatják el magukról. Sőt, felnőttként is arra játszanak, hogyan semmizhetnék ki még inkább a másikat.
Mi nem szeretnénk, ha a kislányunknak lenne egy testvére – és ennek egyik oka az, amit mi is átéltünk gyermekkorunkban. Nekem valójában nem rossz a viszonyom a bátyámmal, számíthatunk egymásra, de sokszor hetekig nem beszélünk, hónapokig nem találkozunk személyesen és ez egyikünket se zavarja.
Ugyanez elmondható a páromról, akinek viszont komoly konfliktusai voltak a testvérével gyermekkorában, ráadásul sok mindenről azért maradt le, mert a szülei szigorúbban fogták – tanulva abból, hogy a bátyjával túlságosan is engedékenyek voltak. Szóval igen, én is ismerem az idilli testvérviszonyt, ami mindennél erősebb barátságot feltételez, de ismerem azt is, milyen, mikor ez a kapcsolat teljesen semmitmondó, időnként pedig kifejezetten hátrányos.
A rivalizálás is olyasvalami, ami mérgezően hat mindenkire, ám a gyerekek, testvérek közötti versengésre gyakran csak legyintünk. Egy ideig valóban természetes az ilyesfajta egymásra licitálás, azonban egy új felmérés szerint a versenyszellemet csak keveseknek sikerül elnőniük.
A NOW megbízásából készült felmérésben 2000, legalább egy testvérrel rendelkező felnőttet vizsgáltak és arról faggatták őket, hogy viszonyulnak most egymáshoz. Kiderült, hogy koruk ellenére minden második megkérdezett, egész pontosan 51% mondta azt, hogy még mindig versenyezni próbál a testvérével.
De mégis min lehet ennyi idősen versenyezni?
Ezúttal természetesen már egészen más céljai vannak a versengésnek, mint gyerekkorban. Megtudhattuk, hogy a testvérek 26%-a a karrierjén, munkában, tanulmányaiban elértekkel kapcsolatosan igyekszik túllicitálni a testvérét, 22% pedig a lakástulajdonon verseng.