A virágok általában rosszul bírják a hideget és a fűtési szezont. Szerencsére van néhány csodás növény, amely ilyenkor is virágokat bont! Ha fel akarjuk dobni egy kis színnel télen is kertünket vagy lakásunkat, csak szerezzünk be a következőkből néhányat.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
1/7 Amarilisz
Szobanövény, amely ősszel kezdi megmutatni szépségét. Október tájékán már elő lehet hozni a hűvös, száraz helyről, ahol akár papírba csomagolva eddig várt, és elültetni. A növény ilyenkor valójában csak egy hagyma, ha maradtak rajta levél részek, akkor azt távolítsuk el ültetés előtt.
Tegyük cserépbe, részben takarjuk be földdel és egyszer öntözzük meg, majd tegyük meleg de sötét helyre. A növény hamarosan fejlődésnek fog indulni, és néhány héten belül megjelenik a 2 szára.
Ekkor tegyük világos helyre, és kezdjük öntözni és tápoldatozni, előbbit naponta, utóbbit hetente egyszer végezzük. Néhány héten belül a szárak megnőnek, akár 30 cm felettiek is lehetnek, és a két szár mellett hozza majd a hajtását, amin látványos, hatalmas virágot nevel nekünk a tél kellős közepén. Ha a virágokat tovább szeretnénk élvezni, éjszakára tegyük a növényt hűvösebb helyre.
2/7 Krizantém
Korábban csak temetővirágként emlegették, de újabban ismét egyre többször lehet látni kerti díszvirágként is. Nagyon hálás és nagyon változatos növény: rengeteg színben és típusban létezik, így az egész kertünk színesítését könnyedén megoldhatjuk vele.
Arra érdemes figyelni, hogy soha ne öntözzük túl. Szinte minden téli virágra igaz, hogy ha túl sokat öntözzük, könnyen elrohadhatnak, ezért figyeljünk oda, hogy rendszeresen, de ne túl nagy mennyiséggel lássuk el virágainkat.
Az ezüst akácia Ausztráliából és Tasmániából származik, eredeti élőhelyén akár 25-30 méteresre is megnő. Nálunk azonban lényegesen kisebb méretűvé, maximum néhány méteressé fejlődik.
Januártól virágzik, virága élénk sárga, így akár a szó szoros éretelmében is bearanyozza téli kertünket és napjainkat.