Címlap / Életmód / Egészség / A szükséges rossz: a fájdalom

A szükséges rossz: a fájdalom

A fájdalomcsillapítók korszaka

A fájdalomtól való rettegés egyre inkább arra sarkallja a gyógyszergyártókat, hogy újabb és újabb, egyre hatékonyabb fájdalomcsillapítókkal rukkoljanak elő. De nézzük csak meg, hogy a ma közkedvelt fájdalomcsillapítóiban mi van. Természetes anyagok, némi kemikáliával ,,felturbózva”. Tehát nincs új a nap alatt.

Nyugdíjemelés 2027: mennyivel nő a nyugdíj és mikor érkezik az emelt összeg

Ugyanazt a hatást – sőt, mellékhatások nélküli gyógyhatást – tudjuk elérni egy gyógynövénnyel, mint amit a gyógyszer gyártók kínálnak nekünk a hétköznapokra. A fájdalom megszüntetésének vannak egyéb módszerei is, mint például az akupunktúra, vagy az agykontroll.
Olyan világot alakítottunk ki, ami kedvez lelki bajaink kialakulásának, ezáltal testi bajaink kialakulásának is. Ebből pedig következik: a fájdalmat saját magunk okozzuk magunknak. A fájdalmat tehát nem úgy kell megszüntetni, hogy nyakra-főre szedjük a fájdalomcsillapítókat – az csak tűzoltás. El kell kezdeni megjavítani a világot, saját világunk rendbetételével. Ez pedig mára már sürgető létkérdés…

Következő cikkünkÉdes bűn? Tények és tévhitek a desszertekrőlTévhit. A csokoládétortát hajlamosak vagyunk főbenjáró bűnnek tekinteni, holott egy átlagos recept alapján készül almás pitében körülbelül hasonló mennyiségű vaj és cukor van. Pláne, ha még máz is borítja!Az egyetlen megoldás, hogy elkerüld a cukorsokkot, ha odafigyelsz a desszertek elkészítésénél, és előnyben részesíted az…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
⚖️KisokosBMI-kalkulátortesttömegindex és haskörfogat→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Anyajegy a nyakon: mit árul el rólad a helye?
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.