Szakmai trükkök a természetes hatású sminkhez
Eláruljuk, hogyan tehetsz szert néhány perc alatt olyan sminkre, mely sikkes, nyáron is hordható, ráadásul a pasiknak is…
2012.07.23.
Eláruljuk, hogyan tehetsz szert néhány perc alatt olyan sminkre, mely sikkes, nyáron is hordható, ráadásul a pasiknak is…
Az álmok életünk legrejtélyesebb részei. Az ókori rómaiak például lejegyezték őket, aztán elküldték a szenátusnak elemzésre, a legjobb…
Ki mondta, hogy rákvörös vállakkal, égő szemekkel, bedugult füllel és háborgó gyomorral kell távoznod a nyári élmények színhelyéről?…
A macskajaj körüli mítoszok éppen annyira változatosak, mint az azt előidéző italok. De mit tehetsz igazából a megelőzés…
Napi két fogmosás, és nyugodtan hátradőlhetsz? Szó sincs róla, hiszen számos tényező rossz hatással lehet a mosolyodra! Jégkocka-rágcsa…
„Csak az nem hizlal, amit a tányéron hagysz” – tartja a mondás, ami szerencsére nem igaz. Hiszen léteznek…
Parkolópályára került a szexuális életed? Egyszerűbb azt suttogni esténként, hogy fáj a fejed? Ennek bizony komoly okai lehetnek.…
Nem beszélnek az érzéseikről, nem akarnak elköteleződni, nem figyelnek rád és szeretnek irányítani – állítólag ez mind igaz…
A bulik, a fesztiválok, a kerti sütögetések és az esküvők remek alkalmat kínálnak a kiöltözésre. Eláruljuk, mi számít…
Hacsak nem egy pasikkal telezsúfolt helyen dolgozol – például autószerelő műhelyben, focipálya vagy kocsma közelében – könnyen nyitottá…
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.