Ezt jelenti az áprilisi rózsaszín telihold asztrológiai szemmel
Április 6-án lesz a tavaszi napéjegyenlőség utáni első telihold. A rózsaszín Hold arra emlékeztet, hogy a tél mögöttünk…
2023.04.05.
Az ELTE anglisztika szakán végeztem, ahol média specializációsként volt lehetőségem megismerkedni az újságírással. Itt jött a lehetőség 2012-ben, hogy az akkor induló Men’s Health magazinnál gyakornokoskodjak. Az évek során dolgoztam még a Runner’s World, a JOY és a Playboy szerkesztőségében, ahol interjúkat készítettem, cikkeket írtam, fordítottam a nyomtatott és az online felületekre is. 2018-ban megkaptam a legjobb Y-generációsnak járó Smurf díjat, amit a kiadó munkatársai szavaztak meg nekem.
2020 februárjától dolgozom a bien.hu-nál, leginkább szépség, divat és lakberendezés témában írok cikkeket. Ezeken kívül mélyebben foglalkoztat a mentális egészség témaköre, a környezetemben is próbálok azért aktívan tenni, hogy ne számítson tabunak, ha valaki ilyen jellegű problémákkal küzd.
Imádom a kreatív feladatokat, például a képszerkesztést és a grafikai munkákat, ezekkel napi szinten akár órákat is el tudnék tölteni.
Április 6-án lesz a tavaszi napéjegyenlőség utáni első telihold. A rózsaszín Hold arra emlékeztet, hogy a tél mögöttünk…
Kellene egy kis segítség a húsvéti dekorációt illetően? Mutatjuk, mi lesz a divat idén és hogyan díszítheted fel…
Mit szólnál, ha azt mondanánk, hogy van egy olyan elképesztően egyszerű sminktipp, ami egyszerre kontúroz, fiatalítja a bőrt,…
A közösségi oldalakon nagyon pörögnek a rajzfilm hatású torták, a népszerűségük pedig a különlegességüknek köszönhető. Szerencsére a trend…
Lehet, hogy a kiszáradt ajkakra csak apróbb bosszúságként tekintesz, de az is elképzelhető, hogy a rendszeresen felbukkanó problémának…
A hosszabb napok, a virágzó virágok és a madárcsicsergés csak egyet jelenthet: itt a tavasz. A tavaszi időjárás…
Friss sziluettek és stílusok debütáltak a 2023-as tavaszi/nyári kifutókon, amelyek előrevetítik a következő szezon legnagyobb táskatrendjeit. Mivel sokan…
Ha a vegán és a cruelty-free parfümökről van szó, nagyon sok szuper termék áll rendelkezésre – és folyamatosan…
A jógának megnyugtatónak kell lennie, ehhez pedig hozzátartozik a tiszta környezet és felszerelés is, hiszen egy kutatás szerint…
A fehér sportcipők igazi alapdarabok tavaszra. Kényelmesek lazák és szinte bármihez felveheted őket. Mutatunk néhány olyan inspiráló szettet,…
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.