Szerencsét hozó csecsebecsék és talizmánok az újévre

Szerencsét hozó csecsebecsék és talizmánok az újévre

Címlap / Életmód / Ezotéria / Szerencsét hozó csecsebecsék és talizmánok az újévre

Szerencsehozó tárgyakat ajándékozni és természetesen kapni is nagy öröm, de sajnos egyre kevesebben tartják ezt a hagyományt újévkor, ha pedig mégis, akkor maradnak a hagyományos szimbólumoknál, mint a katicabogár, a kismalac vagy a kéményseprő. Mutatunk néhány szerencsehozó talizmánt és csecsebecsét, amelyet akár magadnak, akár kedves ismerőseidnek is elkészíthetsz, hogy garantáltan jól induljon az újév.

Szerencsekő

Sem időben, sem pénzben nem túl nagy befektetés ezeknek a szerencsehozó kavicsoknak az elkészítése, mégis olyan ajándékot tudsz így adni, amit mindig magánál tud tartani az, aki kapta.

Ehhez nem is kell mást tenned, csak összegyűjtened néhány szebb, lapos kavicsot, amelyeket aranyszínűre kell lefestened, és akár az egyik felüket még arany csillámporral is feltúrbózhatod. Ha elkészültél a festéssel, és megszáradt minden kavicsod, akkor ragasztható arany színű betűkkel, vagy akár fekete, illetve sötétzöld alkoholos filccel írd rá a „Luck” szót a kavicsokra.

Újév napján add át a szerencseköveket a barátaidnak, szeretteidnek, vagy akár titkos módon csempészd őket a táskájukba, vagy a zsebükbe.

Négylevelű

Egy hagyományos szimbólumot is adhatsz ajándékba, vagy készíthetsz el saját magadnak kevésbé hagyományos formában: ilyen például ez a négylevelű lóherés gyűrű is, amelyhez csupán arany vagy bronz színű vékonyabb drótra és egy jó csípőfogóra lesz szükséged.

A drótból ne a legvékonyabb verziót válaszd, amit a hobbyboltokban fellelhetsz, mert az könnyen deformálódhat. A gyűrűt a képen látható módon kell meghajlítanod, egyetlen drótdarabból, mint egy örökcsomót. A barátnőidnek tökéletes újévi ajándék lehet, főleg egyenékszerként.

Szerencsepénz

Az aprópénzről sokan úgy tartják, hogy szerencsét hoz, főként ha találsz egyet.

Ha van néhány szerencsehozó érméd, vagy talált apród, akkor ezeket érdemes nem a pénztárcádban vagy a perselyedben tárolnod, hanem akár hordanod őket egy helyes karkötőként.

Ehhez nincs más dolgod, mint egy nagyon vékony hegyű fúró segítségével lyukakat fúrni a pénzérme oldalaira, majd ezeket fémkarikákkal egymáshoz kapcsolnod.

Ha nem szeretnél sok érmét hordani egy karkötőn, elég, ha egy darabot átfúrsz a két oldalán, és egy vékony bőrszíjra felfűzve kötöd a kezedre.

Örökcsomó

A tibeti, a kínai vagy akár a kelta kultúrákban és több indiántörzsnél is úgy tartják, hogy az örökcsomók szerencsét, gazdagságot hoznak, és megvédik a tulajdonosukat a betegségektől, mivel egy darab madzag összecsomózásából készültek, így gyakorlatilag végtelenek.

A képen látható nagyon egyszerű technikával te magad is elkészítheted az örökcsomó egy egyszerű változatát, csupán arra kell figyelned, hogy a belső csomónál erősebben kösd meg a madzagot, míg a külsőnél lazán alakítsd ki a végső formát.

Akár szerencsehozó medálként vagy talizmánként is adhatod, hordhatod ezt a darabot.

Szerencsehozó figurák

A régi, gyerekkori műanyag állatfiguráidból csodás szerencsehozó nyakláncot vagy kabalát készíthetsz, amelyre biztosan nem lehet ráhúzni a hagyományos jelzőt.

Ehhez a figurákon kívül színes strasszokra és aranyláncra lesz csak szükséged, illetve csavaros medálakasztóra, amelyet a figura hátába kell majd tűznöd.

Az állatkáidat díszítheted akár egy vagy több strasszal is, és szintén készíthetsz egyennyakáncot belőle a legjobb barátnőidnek.

VIDEO Közvetlen járat Budapestről: ezekkel a látnivalókkal csábít Tirana

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!