2. bejegyzés: Illúziók és füllentés, avagy hogyan NE csinálj magadból bolondot

Írta: ,

Hosszú idő óta ez volt az első alkalom, hogy tervekkel telve pattantam ki az ágyból szombat reggel. Na jó, a "pattantam" talán túlzás, mert inkább vánszorogtam, és már 10 óra is elmúlt. De tényleg tele voltam elhatározásokkal. Az öt pontos listám ott hevert az asztalon, én pedig rögtön kiválasztottam, melyik titkos személyiségemet fogom elővarázsolni magamból ma - és aztán igyekszem megtartani jó sokáig. 

"A sportos, aki nem csak a busz után hajlandó futni"

Végül is nem lehet olyan nehéz egy kis testmozgás. Hiszen általános iskolában imádtam a tornaórákat (a középsuli már más tészta, de ugyan ki szereti a szekrényugrást?), és a 3. emeleten lakom, ami körülbelül napi 40 lépcsőfokot jelent. És ha egyszer lemegyek rajta, vissza is kell jönnöm, úgyhogy ezt duplának is számolhatom. Aztán ott vannak bevásárláskor a nehéz szatyrok, meg amikor a buszon minden erőmet megfeszítve kell kapaszkodnom. Oké, befejeztem, elvégre tisztában vagyok vele, hogy ettől még közel sem vagyok fitt és sportos. Nekem nem illúziókra van szükségem. Ide kőkemény edzés kell!

Mivel egy aerobic tornán valószínűleg 15 perc után a lábamat sem tudnám felemelni, és a labdás sportokhoz legalább egy partnerre szükségem lenne, maradt a futás. Csak az edzőcipőmet kell megtalálnom, és még messzire sem kell mennem, hiszen a Városligeti park kábé 1 km-re van tőlem. Mennyi lehet ez futva? 4-5 perc?

Be kell, hogy valljam, volt az 10 is. Naivan azt gondoltam, lazán kiszaladok a parkig, megteszek ott 2-3 kört, és aztán mindenkinek elbüszkélkedem azzal az 5-6 kilométerrel, ami meg se kottyant nekem. Ehelyett épphogy kiértem a Városligetig, a tüdőm máris kiszakadt, a lábaim sajogtak, és a fejem vörösebb volt, mint egy paradicsombokor.

- Oké, most sétálok egy kicsit, de a nagy fától kezdve ismét futni fogok. Mármint attól a másik nagy fától kezdve. Vagy inkább a kanyartól - próbáltam időt nyerni a pihenésre.

Ahogy a telefonommal babráltam, hogy beállítsam a következő futós zenét, megpillantottam egy igazán hatásos motivációt. Körülbelül 180 centi magas volt, barna hajú, hihetetlenül jóképű, és velem ellentétes irányból rótta a köröket. Több se kellett, rögtön elkezdtem szaladni (azért mégis egy sportos csaj látszatát akartam kelteni), és ahogy elmentünk egymás mellett, össze is találkozott a tekintetünk. Zöldes-kék szemek; tényleg nem értem, ilyen tökéletes férfiakat hogyan engedhetnek ki az utcára, hiszen teljesen elvonják a nők figyelmét. Persze miután eltűnt a látótávolságból, rögtön meg is kellett állnom, mert az erőmből nagyjából erre a 40 méterre futotta. De azért készenlétben maradtam, hogy ha bármikor is megpillantanám a piros pólóját (bezzeg neki az arca nem rikított vörösben), akkor azonnal futásnak eredhessek.

Már a harmadik körünknél jártunk, és tényleg úgy tűnt, mintha észrevett volna. Így hát az a „remek” ötletem támadt, hogy megpróbálok egy kicsit gyorsabb tempóra kapcsolni, hiszen a belevaló lányok szexisek, nem? A hirtelen jött mozdulat és a csúszósra izzadt tenyerem viszont nem volt túl jó kombináció, ugyanis konkrétan kirepült belőle a telefonom a fűre - és persze darabokra esett szét. Már el is könyveltem magamban a dupla veszteséget – a mobilt és a srácot is – amikor elkezdett lelassítani, majd visszafordult segíteni! Öt perc alatt megtudtam, hogy Dávidnak hívják, legalább olyan jó fej, mint amilyen jóképű, és a szeptemberi Wizz Air félmaratonra edz.

- És veled mi a helyzet? Csak nem te is a versenyre készülsz? - kérdezte tőlem.

- Naná, honnan tudtad?

Oké, tudom, hogy ez nem teljesen igaz, de mit mondhattam volna? Végül is még benevezhetek, és épp a kis füllentésemnek köszönhetően beszéltük meg, hogy másnap együtt fogunk edzeni. Biztosan nem lesz belőle semmi gond: a mai volt a bemelegítésem, holnap sokkal jobban fog menni a futás.

Másnap

Persze tévedtem. Reggel olyan izomlázam volt, hogy még a lábujjamat sem tudtam fájdalom nélkül megmozdítani, és komolyan azon gondolkodtam, hogy szívószállal iszom meg a levest, csak hogy ne kelljen a kanalat emelgetnem. Mert úgy tűnik, hiába a lábaiddal szaladsz, attól még a karod nem ússza meg az izomlázat. De még ez sem állíthatott meg abban, hogy kimenjek futni este Dáviddal (bár ezúttal villamossal utaztam ki a Városligetig, nehogy kifáradjak az oda úton). Ő már ott volt, épp bemelegítő gyakorlatokat végzett, majd nekem szegezte a kérdést:

- Készen állsz?

- Egy jó futásra? Bármikor!

Az első kört hősiesen végigfutottam, vagyis inkább szenvedtem, de a másodiktól kezdve mindig sikerült valamilyen kifogással előállnom. Be kell kötnöm a cipőfűzőm, ezt a fontos hívást fel kell vennem, "de te fuss nyugodtan, mindjárt utolérlek." Persze közben leheveredtem a fűbe, és elképzeltem, milyen vicces első találkozós sztori lehetne ebből az egészből.

Mire az edzés végére értünk, már biztos voltam benne, hogy két hétig nem leszek képes emberi módon felmászni a lépcsőn, de azzal biztattam magam, hogy legalább megismertem Dávidot, aki remélhetőleg elhív randizni. Azonban a jövendőbeli terveim kábé két perc múlva szertefoszlottak...

- Esztinek is szoktam mondani, hogy jöjjön el velem futni, de eddig nem sikerült rávennem. Aztán megemlítettelek neki, és holnap már ő is itt lesz - szólalt meg hirtelen.

- Eszti a... húgod?

- Nem, a feleségem - vágta rá könnyedén.

A felesége. A FELESÉGE! Nem a testvére, ismerőse, szomszédja, de még csak nem is a barátnője. Dávid nős. Ráadásul a volt barátom is megházasodik. Körülöttem szépen lassan mindenki családot alapít, én meg csak egyre „szinglibb” leszek. Totális hidegzuhanyként ért az információ, de nem is azért, mert a fejemben létező kapcsolatom máris véget ért. Azt hiszem, most értettem meg igazán, mi történik körülöttem. Elköszöntem Dávidtól, sok sikert kívántam neki és a feleségének a közös sportoláshoz, majd elindultam hazafelé. Valószínűleg többé nem fogunk együtt futni, hiszen nem volt nehéz átlátni Eszti féltékenységén, és van egy olyan érzésem, hogy mi ketten nem lennénk túl jó edzőpajtik.

Otthon aztán belesüppedtem a kanapéba. Fájtak a lábaim, a karjaim, a hasam, de egyik sem közelítette meg azt a fájdalmat, amit a szívemben éreztem. Miért van az, hogy egyes emberek hosszú ideig szenvednek a szakítás után, míg mások rögtön tovább lépnek? Egy filmben hallottam anno, hogy a párkapcsolatokban az egyik fél mindig jobban szereti a másikat. Én imádtam Ádámot. Elfogadtam az összes hibájával együtt, még ha olykor össze is vesztünk egymással. De a szívem mélyén valahogy mindig is tudtam, hogy ő sosem volt igazán OTT. Nem bánom, hogy nem igyekeztem jobban, hogy nem próbáltam többet tenni kettőnkért; csak azt bánom, hogy az utolsó szalmaszálba is kapaszkodtam. Rögtön ki kellett volna lépnem a kapcsolatból az első intő jel után, és akkor sosem bonyolódtam volna bele ennyire. Már olyan messze járnék, hogy visszatekintve az egész csak álomnak tűnne.

Ehelyett csalódott vagyok meg dühös, és tessék - még el is sírtam magam. Kész roncs vagyok; legszívesebben az egész listát a kukába hajítanám. Úgy éreztem, muszáj beszélnem valakivel, úgyhogy rögtön beütöttem az egyik legjobb barátnőm számát a telefonomba, és elmeséltem neki az egész futós-Dávidos történetet. Kitti viszont elképesztően szórakoztatónak találta a sztorit, így mire a végére értem, már én is nevettem magamon: a szárnyra kapott mobilon, a béna kifogásaimon, és azon, hogy milyen őrültségre voltam képes egy vadidegen srác miatt. Ráadásul akkor olyat mondott, ami meghozta a kedvem a lista folytatásához:

- Gondolj a férfiakra úgy, mint a sportolásra. A futás nem jött be, és Dávid foglalt volt. Na de ki mondta, hogy ettől még a biciklizés, a tenisz vagy akár a boxolás nem illik hozzád? Van, aki rögtön megtalálja, neked még keresned kell. Akárcsak a szerelmet. És látod, hogy közben mennyi izgalmas dolog történt veled összvissz két nap alatt?

És Kittinek igaza volt. Hosszú idő óta ez volt az első alkalom, hogy megismerkedtem egy jóképű sráccal, és egészen a hidegzuhanyig élveztem is a helyzetet. Ráadásul fontos dolgot tanultam meg: mostantól mindig ránézek egy pasi gyűrűsujjára, mielőtt képzeletben randizni kezdek vele. Ami pedig a listát illeti? Talán mégsem olyan butaság, mint azt a telefonbeszélgetés előtt gondoltam. Oké, lehet, hogy futni továbbra is csak a busz után fogok (vagy inkább megvárom a következőt), de az biztos, hogy nem nyugszom, míg meg nem találom a tökéletes sportomat. Közben pedig egy valamit semmiképp sem felejtek el: még ha sírok is az exem miatt, dühöngök, vagy úgy érzem, az életem egy véget nem érő mókuskerékre hasonlít, valójában máris egy nappal közelebb vagyok ahhoz a pillanathoz, amikor megismerkedhetek az Igazival!  

Újratervezés: Szerelem

Utolsó bejegyzés: Amikor a legkevésbé számítasz rá, elkezdődik a Happy End szakasz Utolsó bejegyzés: Amikor a legkevésbé számítasz rá, elkezdődik a Happy End szakasz

60. bejegyzés: Szinglinek lenni nem is olyan könnyű! – a randizás rögös útjain barangolva 60. bejegyzés: Szinglinek lenni nem is olyan könnyű! – a randizás rögös útjain barangolva

59. bejegyzés: Az a bizonyos testvéri szeretet – ezért szuper tesókkal felnőni 59. bejegyzés: Az a bizonyos testvéri szeretet – ezért szuper tesókkal felnőni

58. bejegyzés: Amikor te vagy az utolsó szingli a csapatban... 58. bejegyzés: Amikor te vagy az utolsó szingli a csapatban...

57. bejegyzés: Mese a hétköznapokban – amikor az életed „filmmé” változik 57. bejegyzés: Mese a hétköznapokban – amikor az életed „filmmé” változik

56. bejegyzés: Az élet fiú lakótársakkal – rossz hangulat ellen 56. bejegyzés: Az élet fiú lakótársakkal – rossz hangulat ellen

55. bejegyzés: Csalódás a köbön: amikor a barátnőd az exeddel jön össze… 55. bejegyzés: Csalódás a köbön: amikor a barátnőd az exeddel jön össze…

54. bejegyzés: Amikor a változás szele lavinát borít rád… 54. bejegyzés: Amikor a változás szele lavinát borít rád…

53. bejegyzés: Az albérletkeresés bonyodalmai, és egy új lakótárs felbukkanása 53. bejegyzés: Az albérletkeresés bonyodalmai, és egy új lakótárs felbukkanása

52. bejegyzés: Hétköznapi szupererő – A tiéd mi? 52. bejegyzés: Hétköznapi szupererő – A tiéd mi?

51. bejegyzés: A ház, ami felépített téged – Nosztalgikus utazás a világ legjobb helyére 51. bejegyzés: A ház, ami felépített téged – Nosztalgikus utazás a világ legjobb helyére

50. bejegyzés: Fiúk az életünkből – avagy 8 ex-típus, akit mindenki ismer 50. bejegyzés: Fiúk az életünkből – avagy 8 ex-típus, akit mindenki ismer

47. bejegyzés: Na ne már, Murphy! – Amikor minden egyszerre üt be 47. bejegyzés: Na ne már, Murphy! – Amikor minden egyszerre üt be

46. bejegyzés: Az egyik fél mindig jobban szeret? 46. bejegyzés: Az egyik fél mindig jobban szeret?

44. bejegyzés: Bizalom egy kapcsolatban – Megelőlegezzük, vagy ki kell érdemelni? 44. bejegyzés: Bizalom egy kapcsolatban – Megelőlegezzük, vagy ki kell érdemelni?

43. bejegyzés: Így kezd el megváltozni az életed egy kapcsolat miatt 43. bejegyzés: Így kezd el megváltozni az életed egy kapcsolat miatt

42. bejegyzés: A „majdnem barátnő” státuszban rekedve 42. bejegyzés: A „majdnem barátnő” státuszban rekedve

41. bejegyzés: A rossz emlékek után – Mikor adjunk második esélyt? 41. bejegyzés: A rossz emlékek után – Mikor adjunk második esélyt?

40. bejegyzés: A szerelem tényleg akkor érkezik, amikor nem keresed? 40. bejegyzés: A szerelem tényleg akkor érkezik, amikor nem keresed?

39. bejegyzés: Amikor te tartod a gyertyát… 39. bejegyzés: Amikor te tartod a gyertyát…