A buta lányokat könnyebb lenyűgözni, az okosak „bonyolultak”

A buta lányokat könnyebb lenyűgözni, az okosak „bonyolultak”

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / A buta lányokat könnyebb lenyűgözni, az okosak „bonyolultak”

Egyszer azt mondta nekem egy srác, hogy nem járna velem, mert túl okos vagyok.

Egyszer azt mondta nekem egy srác, hogy nem járna velem, mert túl okos vagyok. Hirtelen nem is tudtam, hogy megköszönjem-e a bókot – elvégre elég ritkán dicsérik a férfiak a nők intelligenciáját, inkább csak a külsőnkre fókuszálnak – vagy felháborodjak a kijelentésen. Ezért inkább magamban elszámoltam tízig, majd higgadtan megkérdeztem tőle, hogy mégis miért mondta ezt.

Legnagyobb meglepetésemre nem kertelt, hanem őszintén elmondta, hogy egyrészt a buta lányokat könnyebb lenyűgözni, másrészt nem igazán kell velük vitatkozni, hiszen nem nagyon van önálló véleményük, sem különösebb ambícióik. Engem ez a kijelentés megdöbbentett, de elgondolkozva rajta valamelyest igazoltnak láttam, hiszem az okos barátnőim mindig nehezebben találtak maguknak párt, mint a környezetemben lévő „egyszerűbb” lányok.

A legközelebbi közös vacsorán meg is kérdeztem a csajokat, ők hogyan vélekednek erről, és szinte mindannyian szemrebbenés nélkül mondták, hogy igen, egy okos nő határozottan hátrányosabb helyzetből indul, ha párkeresésről van szó.

Nevetve kérdeztem őket, hogy nem elég a sok irreális követelmény, aminek meg kell felelnünk – legyél vékony, mint egy szupermodell, de legyen nagy melled és kerek feneked, hosszú lábad, dús hajad-ajkad-szempillád és sorolhatnám –, most már az is baj, ha okos az ember lánya?! Mire ők komolyan bólogattak, hogy igen, egy nőnél az ész mindig hátrány. Én ezt nem voltam hajlandó elfogadni és éjszakába nyúlóan beszélgettünk erről.

Nem állítom, hogy nem kihívás egy okos nőnek megfelelő párt találnia, mert természetesen az. Kezdjük azzal, hogy egy okos nő sosem fog egy nála kevésbé intelligens, tájékozott vagy művelt férfival összejönni, mert nekünk – a férfiakkal ellentétben – szükségünk van arra, hogy fel tudjunk nézni a partnerünkre, minden szinten.

Viszont az, hogy egy srác így kijelentse egy nőnek kerek perec, hogy nem jönnék össze veled, mert túl okos vagy, az abszurdum és ezeket a férfiakat messziről el kell kerülni – ami nem lesz nehéz, mivel úgysem akarnak kapcsolatot velünk…

Ezért kerüld el azokat a férfiakat, akik nem szeretik az okos nőket

Ez így olyan, mintha a nő hibája lenne, hogy túl okos, holott a probléma a férfival van. Mert egy férfi, aki nem értékeli partnerében az intelligenciát, egészen biztosan önbizalomhiányos, viszont ő akar lenni a főnök. Nem akar okos nőt, mert az „bonyolult”? Valójában fél, hogy ő nem lesz elég jó, hogy ő nem lesz intellektuálisan kihívás a társának, de ennek ellenére ő akar irányítani. Egy magabiztos férfi nemhogy megijed egy esetleges konstruktív vitától, hanem kifejezetten élvezi.

A legegészségesebb kapcsolat az, amiben a felek egyenlőek, kiegészítik egymást és a legjobb barátok.

Ezt intellektuális kémia nélkül elérni lehetetlen, ezért kijelenthetjük, hogy egy olyan férfi, aki magánál butább partnert keres, az valójában nem egy társra vágyik, hanem valakire, akivel együtt lóghat és szexelhet. Ha valaki nem akar együtt tanulni és nőni az életben, az teljesen komolytalan és nem érdemes rá pazarolni az időnket.

Az utolsó konklúzió, amit a barátnőimmel folytatott beszélgetés eredményeképpen levontam, az az, hogy az okos hölgyeket mellőző férfiak sajnos mind hímsoviniszták, akik lenézik a nőket.

Gondoljunk csak bele: egy férfi, aki irányítani akar, de nem akarja, hogy legyen saját véleményed, az egészen biztos, hogy alsóbbrendűnek tart magánál.

Tehát, hölgyeim, ha legközelebb nektek is azt mondja egy úriember, hogy okos nőkkel nem kezd, örüljetek neki, hogy a tökfilkó nem teper nálatok, úgysem érdemelne meg titeket. Mert minden nő olyan férfit érdemel, aki tiszteli, egyenlő partnerként kezeli és értékeli az eszét, nemhogy tart tőle.

VIDEO A 3 legszebb party smink 2024-re

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!