Új trend hódít a randik világában - ismerd fel, mielőtt hosszú időre az áldozata leszel!

Szabó Erzsébet
Írta: ,

Ha hiszed, ha nem, egyesek tréfát és sportot űznek abból, hogyan lehet a lehető legtöbb nőt becsapni a randevúzás időszakában. Akadnak, akik nem szánt szándékkal viselkednek így, de mások kifejezetten tudatosan keresik a lehetőségeket, hogy a jól bevált mintákkal újra és újra és elcsavarják mások fejét. Ilyen „trend” a curving is, ami az elmúlt időszakban különösen népszerű lett. De hogyan veheted észre még azelőtt, hogy belecsöppennél egy ilyen történet közepébe?

Mi is az a curving?

Kicsit olyan, mint a tipikusnak tekinthető női taktikázás, amit egyébként szintén nem igazán javasolnak a szakértők, legalábbis, ha komolyak a szándékaid az új kapcsolatodat illetően.

Az a lényege ennek a játszmának, hogy a férfi újra és újra felbukkan, úgy viselkedik, mintha nagyon akarna tőled valamit, de aztán folyton felszívódik.

Mintha be akarná biztosítani a helyét, azt szeretné, ha folyton rá gondolnál, foglalkoznál vele, de mindezt úgy, hogy ő kénye-kedve szerint élhesse a saját életét. Az is lehet, hogy ez a férfi teljesen elcsavarja a fejedet, és úgy érzed, hogy tulajdonképpen már össze is jöttetek, de gondol egyet, és akár napokra, hetekre is eltűnik az életedből, legalábbis korántsem lesz olyan szinten elérhető, mint ahogy azt egy rövid ideig megszokhattad.

Új trend hódít a randik világában - ismerd fel, mielőtt hosszú időre az áldozata leszel!

Már-már arra gondolsz, hogy baja esett, vagy valamilyen családi problémája akadt, amikor újra megjelenik, és úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna. Ha esetleg kérdőre vonod, gond nélkül eltereli a beszélgetést azzal, hogy még nem kész veled megosztani, vagy esetleg bűntudatod generál, mondván, hogy miért nem a jelennel foglalkoztok és élvezitek a pillanatot, ha már egyszer megadatott…

Szándékos vagy nem?

Természetesen nem mindenki alkalmazza tudatosan ezt a technikát, és egyszer talán még elnézhető, ha valaki így viselkedik. Hiszen tényleg állhat családi probléma, vagy egy félig-meddig lezáratlan kapcsolat a háttérben, és megeshet, hogy a férfi elbizonytalanodott akkor, amikor közelebb kerültetek egymáshoz.

Azonban, ha ez a helyzet hosszú távon fennáll, akkor teljesen egyértelmű, hogy a férfi szándékai nem komolyak veled kapcsolatosan, hanem – az új kifejezéssel élve – ő is a curving-technikát veti be azért, hogy magához láncoljon. Mivel egyszerre elérhetetlen és lehengerlően sármos, szörnyen nehéz neki ellenállni. Sajnos ezzel ő pontosan tisztában van, és nincs is oka rá, hogy ne éljen az elé tárulkozó lehetőségekkel. Hiszen minden adott a boldogságához: van egy (de általában több) nő az életében, akihez akkor megy, amikor csak kedve tartja, akkor találkozik vele, amikor éppen unatkozik, és semmivel sem kell elszámolnia. Melyik önállóságát őrző férfi ne vágyna erre?