Ha a következő okok miatt szakítottatok, nagy az esélye, hogy ki kell békülnötök

Kovács Andrea
Írta: , Frissítve:

Azt mondják, a szakítás után általában kár erőltetni az újrakezdést, és ha valami nem működik, inkább el kell engedni. Azonban vannak olyan helyzetek, amikor mégis érdemes lenne még egy esélyt adni a kapcsolatotoknak. Ha az alábbi öt ok közül valamelyik miatt szakítottatok, akkor bizony nálatok is ez a helyzet!

Amikor megismerted a srácot, még épp valaki mással voltál együtt.

Természetesen nem léptél félre, de tudtad, hogy többet érzel iránta puszta barátságnál, így amikor szakítottál az exeddel, rögtön összejöttél vele.

Ha ezek után nem sokkal szét is mentetek, az még nem jelenti azt, hogy nincs közös jövőtök.

Valószínűleg túl hamar ugrottál egyik kapcsolatból a másikba, és nem volt ideje a lelkednek a gyógyulásra.

Ezért aztán nem is tudtatok sokáig együtt lenni; ha ezt követően viszont elegendő idő telt el, és ismét egymásba botlotok, igenis megéri újabb esélyt adni a kapcsolatnak.

Megeshet, hogy még egy olyan szakaszában tartottál az életednek, ami nem a Nagy Ő-ről szólt.

Hanem sokkal inkább a barátnőidről, a bulizásról, és a szabadságról, ezért nem álltál készen arra, hogy elkötelezd magad.

Ezek után akár évek is eltelhetnek, mire ismét ugyanarra az útra kerültök, ám ha ez megtörtént, ne utasítsd el csak azért, mert "felmelegítve csak a töltött káposzta jó".

Valószínűleg ennyi idő alatt mindketten rengeteget változtatok, és egy olyan szakaszba értetek, ahol a komoly párkapcsolat elsőbbséget élvez a csajos bulikkal szemben.

Legolvasottabb cikkek

7 gyakori tünet, ami magnéziumhiányra utalhat - Rád hány igaz?

Vagyaim.hu Black Friday

Fókuszban

Egy bevált módszer, amivel nyugodtan aludhatsz a megfázás alatt

5 stresszcsökkentő módszer, amivel leengedhetsz az év végi hajtásban

A hibrid autóké a jövő?

5 gyors ünnepi főfogás - mert nem a konyhában eltöltött időn múlnak az ízek!