A madarak a barátaink: így érdemes őket etetni

Írta: ,

Három héttel ezelőtt kezdtünk el madarat etetni, melynek következtében olyan madarakat ismertem meg, amikről eddig csak hallottam. Ilyen például a stiglinc. Összesen hatféle madár lett kosztos nálunk, egy hét alatt, melyek egy részének még a nevét sem tudom…

Mivel etessünk?

1/5 Mivel etessünk?

Lehet magkeveréket kapni, amiben megtalálható a búzamag, napraforgómag, mogyoró.

A magkeverékek nagy előnye, hogy szinte minden madarat vonz, a verébtől, a cinkén keresztül a „különlegesebb” madarakig.

A gazdaboltban kapható „szotyit” szinte minden madár szereti, hiszen olajos mag, ami komoly tápérték.

A külföldről származó eleséggel óvatosan kell bánni, mert fertőzött lehet, ami pusztulásukat okozhatja.

Nem szerencsés kenyeret adni a madaraknak, mert a ma kapható kenyerekben rengeteg adalék van. Emellett élesztő is van benne, így a látványpékségekben kapható pogácsa sem túl jó.

Ha igazán jót akarunk, ne etessük a madarat konyhai maradékkal, mondjuk romlott zöldséggel – nem is igazán fogja megenni, talán csak végszükség esetén.

Hogyan etessünk?

2/5 Hogyan etessünk?

Mindig ugyanabban az időben rakjuk ki a magot – lehetőleg reggel –, mivel a madarak számítanak ránk. Ne hagyjunk ki egy napot sem, akkor biztos a siker.

Ha egyszer belekezdtünk, odaszoktattuk őket, ne feledkezzünk meg róluk, mert bizony várnak az eleségre. Ha pedig ott ücsörögnek, nem máshol keresik az élelmet, éhesek maradnak, ami akár a pusztulásukat is elősegítheti.

A madáretető nagyon fontos, hiszen a szél szétviheti a magot. A nyitott madáretetőt éppen ezért viszonylag szélvédett helyre kell tenni.

Mindenképp fedett helyre rakjuk a magokat, mert a hideg a csapadékba befagyasztja azokat, ami elérhetetlenné teszi a madarak számára az eleséget.

A madáretetőt tegyük olyan helyre, ami a madarak számára biztonságos távolságot jelent az emberektől, kutyától, stb.

Sirály és galamb

3/5 Sirály és galamb

Ez az a két madár, amit nem feltétlenül kell etetni, főleg nem városban. Komoly betegségek hordozói lehetnek.

Az idősebbek, vagy nagyon elszántak, akiknek hiányzik a természet közelsége, azt gondolják, hogy ezzel jót tesznek – pedig nem.

A túlszaporulat azt fogja eredményezni, hogy a többi madár hátrányba kerül, ezáltal veszélybe kerül létük, kipusztulhatnak a környéken. Sok egyéb problémát is okoznak, konkrétan anyagi kárt, mivel ürülékük olyan savas, hogy képes felmarni bármit.

Ürülékük, nagyobb mennyiségben lehullott tollaik, az elpusztult példányok komoly fertőzés forrásai. Minél több galamb, sirály jár adott helyre enni, annál nagyobb a valószínűsége ezeknek a dolgoknak.

Ami nagyon fontos, hogy a madarak kiszáradt, majd szél által széthordott ürülékében is ott van a fertőzés lehetősége, amit komolyan kell venni. Ezért semmiképp se forgalmas helyre, iskola, óvoda közelébe szoktassuk a madarakat!

Milyen betegségeket terjeszthetnek?

4/5 Milyen betegségeket terjeszthetnek?

A kíváncsi kisgyerekek összeszedik az elhullott tollakat, a szülők pedig nem is gondolják, hogy milyen baj lehet belőle. Néhány betegség a sok közül:

  • Dermaphytosis – gombás fertőzés, melyet a galamb terjeszt. Megtámadja a légzőszervet, a nemi szervet és húgycsövet.
  • Cryptococosis – gombás fertőzés, ami a légző szervrendszert és az idegrendszert támadja meg.
  • Vírusos agyhártyagyulladás – fecskéktől, pintyektől, galamboktól származhat.
  • Szalmonella és Histoplasmosis – utóbbi gombás fertőzés. Mindkettő a madár ürülékében található.
  • Lyme-kór – a feketerigóban és sirályban fellelhető a kullancs, ám őket nem betegíti meg. Viszont tökéletesek arra, hogy a fertőzött kullancsok kilométereket tegyenek meg, és ember, gyerek közelébe jussanak.
…akkor most félni kell a madaraktól?

5/5 …akkor most félni kell a madaraktól?

Semmiképpen sem, csak néhány apróságra kell odafigyelni. Etetés után kezet kell mosni, méghozzá rendesen.

Ne nyúlkáljunk az elhullott tollak után, ne gondoljuk, hogy le tudjuk hipóval fertőtleníteni, ugyanis olyan a szerkezete, ami ezt lehetetlenné teszi. Az etető alatti részt úgy seperjük fel, hogy az ne poroljon.

Ennek trükkje, hogy be kell fröcskölni – hipós – vízzel a területet. Takarjuk el arcunkat, ha aggódósak vagyunk.

A helyes kézmosás a következő: a szappan habjával kezünk külső és belső felületét, az ujjak közötti részt, és a csuklót is be kell kenni, majd hagyjuk rajta legalább egy percig.

Ezután öblítsük le, és ha van, használjunk valamilyen fertőtlenítőt. Fontos, hogy legyen külön kéztörlőnk, melyet rendszeresen mosunk.