Így adj személyes bájt munkahelyi öltözetednek

Így adj személyes bájt munkahelyi öltözetednek

Címlap / Stílus / Divat / Így adj személyes bájt munkahelyi öltözetednek

Sok munkahelyen az is az elvárások közé tartozik, hogy milyen ruhát viselhetünk munkavégzés közben. Léteznek olyan típusú munkák (például irodai), ahol tudjuk, hogy nagyjából milyen szabályoknak kell megfelelnie az öltözetünknek. Általában sehol sem illő túl kihívóan öltözködni, ugyanakkor legyen csinos, nőies, de legfőképpen az adott munkavégzéshez leginkább illő a megjelenésünk.

Léteznek munkahelyek, ahol olyannyira korlátozottak az öltözködési lehetőségek, hogy szigorúan csak azt a munkaruhát viselhetjük, amit a cég biztosít az alkalmazottjai részére.

Szerencsés helyzetben vannak azok, akiknek ezt nem feltétlen szabják meg, és nem kényszerülnek rá, hogy egy olyan ruhatárat alakítsanak ki maguknak, amit éppen a munkahely az alkalmazottjaira erőltet.

Ha az előbbi eset a jellemző, de nem érjük be a szürke/fekete kiskosztümmel, akkor érdemes végiggondolnunk, hogy vajon mi az, ami még a munkahely részéről is megengedett, de közben a korlátainkat is bővíthetjük néhány eredeti és akár különleges ötlettel, amellyel egy kis személyes bájt is csempészhetünk az öltözetünkbe.

Arra azért mindenképpen figyeljünk, hogy túl merészek azért ne legyünk, és szigorúan az elvárásokon belül merjünk gondolkodni. 

Ha szeretjük viselni a színeket, és ezzel kapcsolatban a munkáltató részéről sincsenek különösebb elvárások, akkor nekünk sem kell okvetlen ragaszkodnunk kizárólag a szürke, fekete, fehér árnyalatokhoz.  Egy színes darabbal azonnal megbolondíthatjuk az összhatást.

Elég, ha csupán a blézert, vagy csak a blúzt, esetleg éppen a topot, amit a felső réteg alá veszünk, választunk egy színesebb, és egyúttal számunkra előnyös árnyalatban. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy sokszor az a szín, amit magunkon viselünk még a hangulatunkra is hatást gyakorolhat.

Játszhatunk a kiegészítőkkel is. Ha blézert, esetleg egy elegánsabb kardigánt, vagy pulcsit viselünk, akár egy virágos, vagy akár különlegesebb brossal is díszíthetjük blézerünket.

Ebben az esetben arra azért figyeljünk, hogy a kitűző a brossal kiegészített ruhadarab színével is harmonizáljon, vagy éppen visszaköszönjön az alatta viselt ruhadarab árnyalata. 
Itt is jöhet a jól bevált kendő, ami egy másik nagyon egyszerű trükk, amellyel azonnal feldobhatjuk a megjelenésünk. Egy dekoratív darabbal nagyon látványos is lehet a szettünk.

Szintén kulcsfontosságú, hogy anyagában és színében is passzoljon a rajtunk viselt ruhadarabhoz. Ha merészebbek vagyunk, akkor akár egy színes és mintás változatot is bátorkodhatunk magunkra venni.

Elképzelhető, hogy a ruhadarab, vagy ruhadarabok anyagában, esetleg a kialakításban rejlik az a szokásostól eltérő kis rafinéria, ami egyfajta pluszt kölcsönöz a megjelenésünknek. Az üzletekben válogatva sokszor találkozhatunk valamilyen anyagában mintás, vagy izgalmasabb anyagkialakítású darabbal.  Ha jól választunk, akkor akár egy olyan darabhoz is juthatunk, amellyel egy csapásra megbolondíthatjuk megjelenésünk.

Akár az ékszer is lehet egy kicsit izgalmasabb. Ezt érdemes mindig az adott öltözethez igazítanunk. Ha szeretnénk beújítani néhány olyan darabot, amivel ideálisan kiegészíthetjük a szettünket, akkor mindenképpen gondoljuk végig, hogy milyen hosszúságú, hangsúlyú, jellegű ékszert lenne érdemes viselnünk.  Ha egyszerre több ékszert is magunkra vennénk, akkor figyeljünk arra, hogy az egyes darabok egymással is harmonizáljanak. 

Összességében tehát a részleteken múlik, hogy egyéniségünkből mennyit csempészünk bele a munkahelyi öltözetünkbe. Mikor összeállítunk egy outfitet, mindig gondoljuk végig, hogy vajon milyen benyomást kelthetünk benne, mert az öltözet a viselője jelleméről is árulkodik, nem árt, ha munkahelyünkön azért törekszünk a jó benyomás megnyerésére.

VIDEO 2024 legszebb sminktrendje, a gyöngyházfényű smink

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!