Nem kell azon keseregni, hogy már nem férsz bele a középiskolában hordott miniszoknyádba, mert már pár kiló leadásával komoly eredményeket érhetsz el. Tested 5 százalékának – ami egy 65 kilós embernél mindössze 3,2 kiló – elvesztése is javíthat egészségeden és jobban is fogod érezni magad.
Testsúlyod 5 százalékának elvesztése – amennyiben szükséged van a fogyásra – az alábbi előnyökkel járhat.
4/5 Pihentetőbb alvást eredményez és elűzi a depressziót
Nemcsak a magas vérnyomást csökkenti egy kis súlyveszteség, az alvást is sokkal pihentetőbbé teszi, sőt az alvási apnoe megakadályozásában is kulcsszerepe van.
Az éjjeli kimaradozó lélegzet egy sor betegséget okoz – főleg a szívre van rendkívül rossz hatással – így nem túlzás kijelenteni, hogy pár kiló leadása akár életet menthet. A pihentető alvás közérzetünkre is rendkívül jó hatással van, a fogyással járó önbizalom pedig segít javítani önképünket is.
Egy kutatás olyan depressziós embereket vizsgált, akik részt vettek egy fogyasztó programban. Azok a résztvevők, akik átlagosan 8 százalékát adták le testsúlyuknak, sokkal jobban érezték magukat, mert úgy gondolták, ezáltal jobban néznek ki és megnőtt az önbizalmuk. A jó kedélyük két évvel a kutatás után is megmaradt, abban az esetben, ha tartották súlyukat.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!