Te is jártál már úgy, hogy egyetlen szó megütötte a füled beszélgetés közben, és a társalgás tónusát teljesen megváltoztatta? Néha ilyen apróságokon múlik, hogy a mondanivalónknak pozitív vagy negatív kisugárzása lesz, ráadásul a kapcsolatainkat is jelentősen befolyásolhatja. Szakértők szerint pedig épp emiatt lenne jó, ha mostantól megpróbálnánk elhagyni a szótárunkból a „megpróbálom” kifejezést.
Ez a szó egyébként nagyon gyakori résztvevője a mindennapi beszélgetéseknek. Biztos, hogy te is mondtad már párszor a főnöködnek, barátaidnak, és persze a párodnak is. Azonban pszichológusok úgy vélik, hogy ha gyakran mondjuk, előbb-utóbb megbízhatatlannak tűnünk mások szemében, abból kifolyólag, hogy mit is takar a kifejezés valójában.
Amikor azt mondod valamire, hogy „megpróbálom”, egyúttal kimondatlanul helyet adsz az elbukásnak, a sikertelenségnek, az elköteleződés hiányának. Mások azt hallják közben, hogy „talán igen, talán nem”, emiatt viszont sokkal kevésbé hisznek benned, kevésbé tartanak tehetségesnek, és automatikusan a rosszabb opcióra készülnek. Ráadásul ez a saját megítélésedről is árulkodik! Olvass még a témában
Harmónia és sikeres együttműködések: ez vár rád a munkában októberben a csillagjegyed szerint
6 hangulatos őszi hobbi, ami segít legyőzni az évszakváltás okozta rosszkedvet
Ezt az energiát árasztod mások felé – a születési hónapod elárulja
Igent mersz mondani a változásra? – Amikor egy lehetőség kopogtat
A „megpróbálom” szó azt jelzi, hogy nem hiszel magadban eléggé, alábecsülöd a képességeidet, márpedig ha te így gondolkodsz (akár csak tudat alatt), mások is hasonlóan vélekednek majd rólad.
Figyeld meg, mennyire másképp reagál a főnököd, ha egy feladatra nem azt mondod, hogy „megpróbálom megoldani”, hanem szimplán azt, hogy „megoldom.” Ugye, hogy sokkal megbízhatóbbnak tűnsz tőle?
Szakértők szerint egyébként nem csak ez az egy szó képes hosszú távon aláásni a megítélésed. Úgy vélik, hogy az alábbi kifejezések is megbízhatatlanná tesznek, és rengeteget ronthatnak mind a karriereden, mind a baráti kapcsolataidon.

Talán
Amikor ezt a szót használod, lényegében az elköteleződés hiányát teszed egyértelművé. Összességében sokkal rosszabb, mint ha konkrétan azt mondanád valakinek, hogy „nem”, mert így félrevezetsz másokat, és még nagyobb csalódást okozol nekik.
Ha nincs kedved elmenni egy baráti ünneplésre, vagy nem szívesen segítesz egy kollégának valamiben, inkább egyértelműen mondj nemet. Így legalább határozottnak és magabiztosnak tűnsz, ráadásul később nem érvelhetnek azzal, hogy félrevezetted őket.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






