Címlap / Stílus / Test / A szakértelem hiánya károsítja a...

A szakértelem hiánya károsítja a körmeidet, nem a zselé

A felsoroltak mindenképpen fontosak, de az igényességet egy bizonyos szintig színlelhetik előttünk, míg a rutintalanságot már nehezebben. Laikusként hogyan ismerhetjük fel, ha a műkörmösünk tapasztalatlan?

Helyben érdemes kérdéseket feltennünk, például bátran érdeklődjünk, hogy a használt anyagok pontosan mit takarnak, illetve hogyan működnek. Akik szaktudás nélkül dolgoznak, azok csak felkenik a rétegeteket, vagy éppen reszelik a körmöt, de pontosan nem tudják, miért is teszik mindezt. Amennyiben akar és tud is válaszolni a műkörmös, az egy megnyugtató jel.

Ez az első jel, hogy elmúlt a szerelem a csillagjegyed szerint

Az szintén árulkodik, mennyire vagyunk elégedettek a munkával: esztétikus, szép a végeredmény? Ami pedig még fontosabb, tartós? Utóbbi azért becsapós lehet, a tévhittel ellentétben nem feltétlenül a műkörmös a hibás, ha a napok múltával elhagyjuk az építéseket. Tény, hogy ez is előfordulhat, de megesik, hogy hormonális betegségek állnak a háttérben, vagy éppen hideg, nyirkos a kezünk, amire egyébként teljesen felesleges is építeni. Sajnos megvannak a kizáró körülmények, amiket tudomásul kell vennünk.

Akkor azonban okolhatjuk a műkörmöst, ha ugyanaz az anyag az előző manikűrösnél gond nélkül működött és tartós volt, de az új helyen viszont folyton problémák merülnek fel vele. Ellenkező esetben a saját életünkben kel vizsgálódni, nem csupán a betegségek után, hiszen bizonyos szakmák annyira igénybe veszik a kezeket, s ezáltal a körmöket, hogy ellehetetlenítik a tartós eredményt.

Olvass még a témában

Következő cikkünkFérfias színek, nőiesen – így viselik a bloggerinákNem feltétlenül kell szeretned az élénk, feltűnő, vagy nagyon nőies színeket ahhoz, hogy csodás szettekben pompázhass. Akadnak olyan összeállítások, amik tökéletesen szembemennek ezekkel az elvárásokkal, mégis csodásan mutatnak – lesd el a bloggerináktól! Kat szettjét elnézve máris láthatod, hogyan tükrözhetsz 100%-ban…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🎂KisokosNévnapki ünnepel ma?→
A Stílus rovat legjobbjai minden hétfőn a postaládádban

Hétfő reggel elküldjük a hét legolvasottabb Stílus-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kos telihold: 4 csillagjegy, akinek most mindent újra kell gondolnia
A Stílus rovat legjobbjai minden hétfőn a postaládádban

Hétfő reggel elküldjük a hét legolvasottabb Stílus-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.