Csoportos szabályszegés
Ez az egyik legveszélyesebb dolog, hiszen egyik ember tette igazolja – látszólag – a másik ember tettét.
Tehát egymást húzzák bele a bajba, melynek, mivel több ember többre képes, nagy rizikója van, szinte biztos, hogy nehezebb helyre hozni a dolgokat, főleg utólag. A csoportos szabályszegés egyik oka, hogy mindenki szeretne valamely csoportnak, közösségnek megfelelni, valahová tartozni.
Ilyenkor el kell fogadni a csoport belső „szabályait”, melyek nem biztos, hogy jó irányba vezetnek. Ilyenkor csak a józan ész a mérvadó. Nietzsche erről így vélekedik: „Az őrület kivétel az egyénben, de szabály a csoportokban.” Olvass még a témában
Okosabb vagy, mint egy természettudományi múzeum idegenvezetője? Teszteld a tudásodat!
Okosabb vagy, mint egy utazási iroda munkatársa? Teszteld a tudásodat!
A gyöngyfüggöny, amit anyáink levettek, most újra ott lóg a legmenőbb ajtókeretekben
10 növény, amit most ültess el, ha tavasszal már az első meleg napokon virágokat szeretnél látni
A szabály jó dolog. Ha nehezünkre esik betartani, próbáljuk meg végiggondolni, vajon miért született meg.
Ha nem tudjuk eldönteni, hogy a szabály előnyünkre vagy hátrányunkra szolgál, kérdezzük meg több ember véleményét, méghozzá különböző korosztályból, nemből, csoportból. Így nagy valószínűséggel eljutunk a helyes megoldásig.
Következő cikkünk5 mesés adventi dísz, amit a gyerekkel is elkészíthetszA karácsonynál talán csak egyetlen jobb dolog van, ez pedig a várakozás a karácsonyra. Az advent időszaka pontosan erről szól, és miközben a lakást ünneplőbe öltözteted, a lelkedet is ráhangolhatod a közelgő ünnepre. Ehhez persze a legjobb társaságot a saját családod jelenti – a következő adventi díszek mutatósak, de…Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






