Az egyik elmélet
A törzsek egységének szimbolikája is megdőlt, ami pedig eddig nagyon valószínűnek látszott. Valami oknál fogva a Salisbury-síkság mélyedéseiben megült víz nem fagy meg. Ebből arra következtettek a tudósok, hogy a jégkorszak alatt ide jártak ,,melegedni” az emberek, tehát ez a hely volt az egyetlen olyan, ami lehetővé tette a túlélést.
Mivel nem fagytak be a tócsák, az állatok ide jártak inni, így megoldott volt a táplálék szerzés is az emberek számára. Úgy vélik, hogy amikor az időjárás rendeződött, a Golf-áramlat működni kezdett és melegebb lett, és a jég elkezdett visszahúzódni, az emberek elhagyták ezt a helyet.






