Nézem Nicole Kidmant a Netflix új minisorozatában, és arra gondolok, ez a nő majdnem 60 éves, és mégis bármit felvehetne. De aztán elgondolkodom – vajon tényleg bármiben ennyire jól nézne ki? Tényleg?
Válogatom a szekrényemben az őszi ruháimat, és kezembe akad a leopárdmintás miniszoknya, amit tavaly vettem. Akkor 35 voltam, idén ősszel 36 leszek, jövőre iskolába megy a lányom. Nicole Kidmannek tökéletes lábai vannak, és mégis nehezen képzelem el róla, hogy felvenne egy ilyen szoknyát. Én bőrdzsekivel meg magas sarkú bakanccsal szoktam hordani. De lehet, hogy idén már nyugdíjba kellene küldenem?
Testpozivitás ide vagy oda, még a legnaprakészebb, legtámogatóbb influenszerektől és stylistoktól is gyakran találkozom a közösségi médiában azzal az üzenettel, hogy egy bizonyos kor felett nem illik hordani bizonyos ruhadarabokat, mert egyszerűen nem elegánsak már.
De vajon miért gondoljuk ezt? Egy korban, ahol mára – bízom benne – mindenki számára egyértelművé vált, hogy nem csak akkor vehet valaki rövid farmert vagy hasvillantós pólót, ha a szépségipar által előírt BMI-indexe, kockás hasa és bronzbarna combjai vannak. És miközben mindenkit arra biztatunk, hogy ünnepelje a saját testét, és bátran hordjon olyan ruhadarabokat, amivel kifejezi a személyiségét, a kort mintha még mindig egyfajta tabunak tartanánk.
Az öregedést már csendben kellene viselnünk?
Figyelem az idősebb nőket az utcán, a buszon, a boltban. Figyelem a tartásukat, a tekintetüket, és persze most, hogy napok óta Nicole Kidmanen meg az égszínkék selyemblúzán gondolkodom, azt is, hogy mi van rajtuk.
És rájövök, hogy nemcsak a porcelánbaba-szépségű Nicole Kidman gyönyörű. Tele van a világ körülöttem gyönyörű, izgalmas 60-as nőkkel. Van köztük, akinek huncutul csillog a szeme, tarka sálat hord a nyakában és hosszú szoknyája lebeg mögötte.
Vannak, akik elefántcsonszín kalapjuk alatt bölcs nyugalommal szemlélik a világot, mások hatalmas karperecet hordanak a már ráncosodó kéz fölött, ami tudom, hogy még mindig egyben tartja és igazgatja a családot, a vállalkozást, a háztartást, az életet.
Nézem őket, és rájövök, hogy az a közös bennük, hogy ezek a nők tudják, kicsodák, tudják, mit akarnak, és tudják, mire képesek. Nem elrejteni akarják a korukat, mert nem is érdekli őket a koruk. Annyi minden más van az életükben, ami fontosabb.
Nicole Kidman nem azért mutatna kevésbé vonzón az én leopármintás szoknyámban, mert 57 éves, és 57 évesen nem illik leopárdmintás dolgokat hordani, hanem azért, mert ez nem az ő stílusa – hanem az enyém.
Ugyanezért nem gondolom, hogy lennének ruhadarabok, amiket egy bizonyos életkor fölött már nem illik hordani, de biztos, hogy szemet szúr, ha valaki azért hord egy ruhadarabot, hogy fiatal(os)abbnak tűnjön. És ezt a kétségbeesett próbálkozás valóban nem elegáns. Önmagunknak lenni, azt viselni, amit szeretünk, és bátran vállalni a stílusunkat viszont soha nem megy ki a divatból. Mert nem a ruhadarabok tesznek bennünket vonzóvá. Mi tesszük vonzóvá a ruháinkat azzal, amivel kitöltjük őket: a személyiségünkkel, az életszeretetünkkel.
Kapcsolódó cikkek
Hazaérve újra kiveszem a szekrényből a leopárdmintás szoknyámat, felpróbálom újra, megkeresem a kedvenc fekete felsőmet, amivel viselni szoktam. Idén is az vagyok benne, aki tavaly voltam. Lehet, hogy lesz majd egy ősz, amikor majd már másik ember leszek, és abba a szezonba nem jön velem a szoknya, de az azért lesz, mert én megváltoztam. És nem azért, mert valaki azt mondta nekem, hogy már nem lehetek ez az ember többé.
Nyitókép: Liudmila Chernetska/istockphoto.com, belchonock/depositphotos.com