Valamit „rosszul” csinálunk? A rossz orgazmus nyomában

Címlap / Szerelem / Szex / Valamit „rosszul” csinálunk? A rossz...

Valamit „rosszul” csinálunk? A rossz orgazmus nyomában

A mostani tanulmányban, amelyet az Archives of Sexual Behavior című folyóiratban jelentettek meg, Chadwick és munkatársai 726 személyt kérdeztek meg szexuális szokásaikról, valamint 289 olyan résztvevőt, akik további adatokat szolgáltattak a felmérés kiegészítésére.

5 kozmetikum, amire kár a pénzt költeni

A résztvevőket három kontextusban kérdezték meg orgazmus-tapasztalataikról: az első orgazmus a kényszerített szexhez, a második a beleegyezéses szexhez, a harmadik pedig a kényszer-szexhez kapcsolódott, azaz ahhoz, amikor a megkérdezettek azt érezték, hogy „muszáj” eljutniuk a csúcsra. 

A tanulmány középponti témája az volt, hogy a szakértők feltárják a rossz orgazmusok metodikáját. Az eredmények pedig azt mutatták, hogy a résztvevőknek nem csak akkor volt rossz orgazmusuk, amikor bármilyen kényszer alatt élték át a csúcspontot, hanem akkor is, amikor közös megegyezésen alapuló szexuális együttlétben vettek részt. Kiderült az is, hogy ezek a rossz orgazmusokkal kapcsolatos tapasztalatok negatív hatással voltak a résztvevők szexualitására, párkapcsolatára, és még pszichológiai egészségére is.

Olvass még a témában

De miért lehet rossz egy orgazmus?

Azt aligha kell ecsetelni, hogy egészen más érzést okozhat egy olyan orgazmus, amit valamilyen kényszer mellett élnek át az emberek. De mi a helyzet a beleegyezéses együttlétekkel? Ott vajon mi válthat ki rossz orgazmust?

A szakértők általánosságban véve elmondták, hogy ezeket a rossz orgazmus-élményeket a legtöbbször pszichológiai, fiziológiai és társadalmi változók okozhatják. A háttérben lehet pl.: az orgazmus gyengesége, az érzelmi kapcsolati nélküli orgazmus, az együttlét során érzett fájdalom, vagy éppen a tapasztalt sztereotípiák.

🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
6 csillagjegy páros, akik nehezen bírják ki egymást
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.