10 meseszép régi keresztnév, amit ismét divatba hoznánk

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / 10 meseszép régi keresztnév, amit ismét...

10 meseszép régi keresztnév, amit ismét divatba hoznánk

6/10. Géza

A régi magyar név jelentése hercegecske, és hát ki ne gondolna kicsi hercegként a saját kisfiára? Rokon nevei, a Décse, Gécsa, Gejza, Gyécsa, Zéta egyben becézőiként is használhatóak, maga a név pedig olyan népszerű volt, hogy egészen sokáig kitartott, bár az ’50-es évek után egyre kevesebben választották, még a 2000-es évek elején is megjelent az újszülötteknek adott keresztnevek között, míg szinte teljesen meg nem feledkeztek róla.

Az anyósom kidobta az összes főztömet a hűtőből

7/10. Imre

Egykori népszerűségéhez képest ma már csak árnyéka önmagának, de az Imre név azért nem tűnt el teljesen, noha a magyarnevek.hu adatai szerint a kétezres évek után egyre inkább második keresztnévként választották ezt a szülők. Az MTA szerint a név a “rendkívül gyakori” kategóriából mára a „közepesen gyakori” kategóriába esett vissza, vagyis jóval kevesebb gyereket becézgetnek Imruskának, Pinkónak vagy Imkónak a szülei.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🌤️KisokosIdőjárásmai és 7 napos előrejelzés→
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

„Nem jó nekik semmi”: miért haragszanak a férfiak a mai nőkre?
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.