Eleanor H. Porter regényhőse Pollyanna, egy árvalány, aki elképesztően pozitív életszemléletű. A róla elnevezett szindróma arra utal, ha valaki kissé túlzásba viszi az optimizmust.
A pozitív gondolkodás változatlanul népszerű mozgalom, sokan az egyetlen önsegítő lehetőségként tekintenek rá. A Pollyanna szindróma a pszichológiában nem klinikai betegséget jelöl, hanem egy lelki alkatot, aki visszafojthatatlan optimizmussal szemléli a világot és mindenben meg akarja látnia jót. Az ilyen ember makacsul ragaszkodik folytonos jókedvéhez és derűlátásához, akkor is, amikor a körülmények semmi jóval nem bíztatják. Azonban a túlzott és indokolatlan optimizmusnak rossz következményei is lehetnek.
Mi jellemző a Pollyanna szindrómával küzdőkre?
A Pollyanna szindrómás egyén nem pusztán az élet napos oldalán áll, hiszen hajlamos teljes tagadásba menekülni, ha optimista látásmódja, pozitív gondolkodása nem összeegyeztethető a jelenkori körülményeivel vagy helyzetével. Vannak ugyanis élethelyzetek, amikor a pozitivizmus, a vidámság nem helyénvaló. Lehet, hogy a szomorúság vagy a düh az odaillő érzelem, de semmiképp sem a derűlátás és a vidámság. Minden érzelemnek megvan a létjogosultsága, helye és mindnek lehet jó hatása.
A szomorúságot nem örömteli megélni, de szükséges olykor, hiszen segít például feldolgozni egy veszteséget. Mielőtt továbblépünk, el kell gyászolnunk amit vagy akit elvesztettünk és ehhez szükség van arra, hogy elmélyítsük a bánat érzését.A kiegyensúlyozott pszichés állapotnak ugyanúgy része a nehézségekkel való szembenézés és a bennük való elmerülés, míg a tagadásból táplálkozó sekélyes vidámság semmit nem ad hozzá egy egészséges lelkivilághoz.
Nem mindig könnyű: a negatív érzelmeknek is van helye
Irreális, ha úgy teszünk, mintha mindig minden könnyű lenne és minden nehézség leküzdhető volna pozitív gondolkodással. A valóság előbb-utóbb úgyis utolér minket és minél inkább menekülünk előle, annál fájdalmasabb lesz a találkozás. Még az említett regény hősnőjét is éri csapás, amikor egy baleset következtében megbénul. Ebben a helyzetben természetesen ő is elszomorodik és akkor ez a természetes reakció, még ha később újra össze is szedi magát és visszatér az életkedve.
A legjobb, ha optimizmusunk rugalmas és nem zárjuk ki a negatív érzelmeket sem, efogadjuk természetes állapotnak a lehangoltságot, a haragot, csalódottságot, tehetetlenséget is és nem temetjük el magunkban ezeket az érzelmeket. Időnként bánatosan, dühösen, féltékenyen, kiábrándutan is lehetünk alapvetően optimisták.