Az életben való boldoguláshoz kell némi pofátlanság. Azonban pofátlanság és pofátlanság között is van különbség. Boldogulni nehéz, ha megpróbálunk minden helyzetben csak és kizárólag tisztelettudóan, illedelmesen és konfliktuskerülő módjára viselkedni, ugyanis ezt sokan kihasználják.
Idegesítően pofátlan
Mindenkinél máshol vannak a határok, így másképp ítéljük meg, hogy ki mennyire pofátlan. Azonban vannak olyan szembetűnő esetek, melyek mindenkinél kiverik a biztosítékot. Ilyen lehet egy sor elejére tolakodó személy, aki megmagyarázza tettét azzal, hogy sietnie kell valahova. Ez mindenkinél egyértelmű pofátlanságnak számít, főleg úgy, hogy más kivárta a sorát. Ez össze sem hasonlítható a leleményességgel, sőt az is érthető, ha az emberekből dühöt vált ki.
A pofátlanságnak számtalan formája létezik, legidegesítőbb változata talán a folyamatos szívességkérés.
Bár előbbi is bőven ad okot kiakadásra, azonban néhány dühös perc elteltével könnyű túllendülni. A szívesség áradat, viszont sokkal idegesítőbb hosszútávon. Azt gondolom családon belül teljesen normális, ha kicsit pofátlanabbak vagyunk a megszokottnál, hiszen mások a viszonyok, sokkal közelibbek és erősebbek a kapcsolatok.
Egy barátság esetében viszont már érdemes határokat felállítani, mert a mérleg két nyelve könnyen felborulhat. Éppen ezért nem árt némi óvatosság a folyamatos szívesség kérő emberekkel, mivel ha valakiben partnerre lelnek, nagyon nehéz őket lerázni. Nyilván a hozzánk közel álló személyekért több mindent megteszünk, de egyfelől fontos, hogy érezzük a kölcsönösséget, másfelől pedig nem árt tudatosítanunk magunkban, hogy ezek a szívességek nem lehetnek fontosabbak önmagunknál.
Már megint mit akarsz???
A határaidat felállítva tehetsz másnak szívességet, de csak akkor, ha neked is belefér az életedbe és értékeidbe. Máskülönben folyamatos tehernek fogod megélni, ha másnak szívességet teszel és ez negatívan befolyásolhatja a mentális egészségedet. Ha pedig úgy érzed, hogy valami már túl sok neked, akkor bátran mondj nemet és udvariasan utasítsd vissza a másikat. Ellenkező esetben nem fognak leszállni rólad.
Persze azért ezt ne önző módon tedd mindezt, mert mindenki életében adódhatnak pillanatok, mikor segítségre szorul, de itt is a mérték a fontos. A pofátlanság nem bűn, sőt egyes helyzetekben kötelező mindenki számára. Gondoljunk csak egy hivatalos ügyintézésre, ahol gyorsan le akarnak rázni minket.
Ilyenkor kénytelenek vagyunk erélyesebben kiállni önmagunkért, ha azt akarjuk, hogy megoldódjon a helyzet. Kár lenne meghunyászkodva, lesütött fejjel elhagyni a hivatalt, mert ezzel magunknak sem teszünk jót. Igenis képviseljük magunkat a meredekebb szituációkban és merjünk az átlagosnál pofátlanabbul viselkedni, ha úgy kívánja a helyzet.
Pofátlanság=bátorság?
Bárhogy is nézzük, aki pofátlankodik, annak kell némi kurázsi ezekhez a helyzetekhez, vagy lehet annyira nincs tudatában cselekedeteinek, hogy szimplán ilyen az alaptermészete. Utóbbi esetében kár arra várni, hogy ez változik, maximum egy esetleges szembesítés során.
Vannak, akiket viszont negatív élethelyzetek kényszerítettek arra, hogy az átlagnál pofátlanabbak legyenek. Az, aki egész életében magára volt utalva, kevés segítséget kapott másoktól, vagy bizonytalan családi háttere volt, biztosan jóval többször kell pofátlanul viselkednie a boldoguláshoz.
Ez valahol érthető, hiszen mindezek hiányában kénytelen külső segítséget kérni. Ebben az esetben inkább az a kérdéses, hogy ebből ő mennyit ad vissza másoknak, ha ők szorulnak segítségre? Ha maximálisan segítő kezet nyújt, akkor hiányosságai mentén elnézhetők ezek a pofátlannak tűnő kérések, viszont ha csak folyamatosan kér és semmit nem viszonoz, akkor érdemes kétszer is átgondolni, hogy mennyire kell segítőkészen viselkedni vele szemben.