Plasztik iskolakezdés – most neveld a gyereked!

Plasztik iskolakezdés – most neveld a gyereked!

Címlap / Életmód / Család / Plasztik iskolakezdés – most neveld a gyereked!

Ki mint vet, úgy arat – mondjuk. Esetleg a hulladékot is szelektíven gyűjtjük, és nem szemetelünk az utcán. Ám van az évnek két olyan időszaka, amikor a környezetvédelem mit sem számít, és már elnézést, de mindent megvesz a nép a [email protected]ól a repülőig… Mindezt gazdagon csomagolva, és figyelmen kívül hagyva mindent. Ezt a „hogyan tegyük felhőtlenül boldoggá a gyereket” mondat égisze alatt tesszük – miközben azt tanulja meg tőlünk a gyerek, hogy a környezetvédelem, világunk létének fontossága képlékeny, és hangulatunktól, a divattól függ…

Furcsa logika

Azt akarod elhitetni gyerekeddel, hogy ha tanul, több lehetősége lesz, mint a többi embernek, és boldogabb is lesz ezáltal. Tehát, mindent megveszel neki, hogy több kedve legyen a sulihoz, és amely eszközzel nem tudsz kedvet csinálni, abból az olcsót veszed… 

Egy biztos, töménytelen pénzt költesz el olyan dolgokra, melyek tele vannak PVC-vel, műanyaggal. 
A tavalyi és tavalyelőtti, ugyanilyen anyagból készülteket meg kidobod – hiszen vagy nem volt elég strapabíró, vagy már nincs rá szüksége senkinek, mert kiment a divatból, vagy épp már nem praktikus.

Valójában mit tanítasz a gyerekednek?

A gyerek, tehát azt gondolja, hogy a tanulás még az éltető Földnél, a levegőnél, saját egészségénél is fontosabb

Meg kell felelni az iskolának, a barátoknak, a közízlésnek, a szülők „megkapsz mindent, csak tanulj jól” lekenyerező mondatának – azaz kívül-belül kényszer van, fogyasztói társadalom van, környezetszennyezés van. Mentség: az iskolakezdés, a jövő tervezése. 
De milyen jövő az, ahol betegség, szeméthegyek, mocskos óceánok, döglött állatok, természeti csapások vannak? Ahol mindenki allergiás, asztmás, ekcémás, szívbeteg, lelki beteg?

A jövő tervezése

A jövőtervezést úgy taníthatjuk meg a gyereknek, hogy első körben úgy neveljük, hogy ne legyen igénye, ellenállhatatlan vágya minden évben beállni a divatiskolások sorába.

Így védi legjobban saját jövőjét, és meg kell vele értetni azt, hogy vannak igények, melyek helyesek és vannak, amik helytelenek. 
Hiszen mi értelme a diplomának, ha beteg lesz, szomjazni és fuldokolni fog, mert nem tanulta meg, nem tanította meg másoknak jó példa által megvédeni életterét, a Földet?

Változtass, most!

Változtass most, és – meg fogsz lepődni – gyereked nagyon hamar hozzá fog szokni az újhoz, jóhoz. Fogj össze az osztálytársak anyukáival, így gyereked nem lesz „lúzer”, hanem „divatot teremtő”, jó példával elöljáró, társaival együtt. 
Mondjátok el gyerekeiteknek, hogy miért szükséges megtenni dolgokat, és hogy jó „forradalmárnak” lenni a jó és fontos célokért, főleg, ha közben jól is érzik magukat a társaságban. 
Először csak egy-két dolgon változtass egy-egy héten, és mire új tanév kezdődik, teljesen más lesz a szemlélete, megszokása, igénye a gyereknek…

Hogyan kezdjük?

Tervezzenek a gyerekek a szülőkkel saját tolltartót textilből, vagy fessetek egyedi mintájú fa tolltartót, közösen. 

Ez egyrészt közösségépítő és családi program mindenki számára a baráti körben, másrészt kreatív tevékenység, rákészülés az iskolára lelkileg, ami sokkal jobb, mint egy „csicsa”, lelketlen műanyag tolltartó. 
A tanárok is fel fognak figyelni a gyerekekre, hiszen értéket képviselnek – ez pedig plusz dicsérettel jár az iskolában.
Sőt, ki lehet tűzni célul az osztályban azt is, hogy legyen egy példa osztály, környezettudatosság szempontjából – mondjuk plusz kirándulásért, némi engedményért cserébe.

Uzsonna és tornazsák

Az uzsonna csomagolása nem kívánja meg a mindennapi alufóliát, folpackot, nylon zacskót, műanyag uzsonnás dobozt. Inkább egyéni kivitelezésű, dupla falú textilzsák az ideális választás.
A mindennapi teának a kisebb méretű rozsdamentes termosz a legmegfelelőbb. Ez nem természetvédelmi szempontból, hanem az egészségvédelem miatt is fontos, hiszen – bár ftalátmentes anyagból készülnek – mégis vannak olyan vegyületek, melyek kioldódhatnak a műanyag kulacs anyagából.
Ki mondta, hogy tornazsákból csak egy lehet? Legyen kettő, hogy cserélni lehessen! Ezt is meg lehet otthon varrni, ízlésesen, „menőn” díszíteni, nem szükséges a „szuperkönnyen” száradó, évente kidobható verziót választani.
Aki több ötletet szeretne, az megtalálja a környezettudatos címszó alatt az interneten az olyan információkat, melyek igen hasznosak, egyediek. 
Neveljük gyerekünket mindennap! Ünnepnapokon, iskolanapokon, hiszen minden hasznos, okos megoldásokkal teli nap valóban a jövőjét szolgálja a gyermeknek.

VIDEO Így készíts pár perc alatt merész, füstös szemsminket

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!