Eddig úgy tűnik, öt piramist találtak Boszniában. Az elmúlt évtizedben sok érdekes hír kapott szárnyra, többek között az is, hogy ezek a piramisok – bár úgy vélik, 29 000 évesek – betonszerű anyagból készültek, sőt, állítólag székely-magyar rovásírást is találtak benne. A piramisok léte, általában minden piramisé, és a hozzá tartozó legendák, a mesék világába repítik a képzeletet. Ám vannak tények…
2006
Ekkor már műholdas képeket elemeztek, melyek nem csak három hegy különösen szabályos elhelyezkedését vizsgálták, hanem ekkor vették észre azt is, hogy ezek a hegyek másképp melegednek fel és hűlnek le, mint a többi. Úgy gondolták – és ez be is bizonyosodott – hogy ezek a hegyek üregesek. Ekkor már Ali Abdullah Barakat, az egyik leghíresebb piramiskutató úgy vélte, hogy valóban piramisokról van szó.
A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
A háromból végül öt piramis lett
Nevük szerint van Nap, Hold, Sárkány, Szeretet és a Föld temploma piramis. Érdekesség, hogy a felszíni formák és Osmanagic szerint kilenc piramis alakzat van. A piramisok Szarajevotol 30 km-re, Visoko város mellett vannak. A munkálatok megkezdését a bosnyák származású amatőr régész, Semir Osmanagic kezdeményezte, és vezette egy darabig. Az ásatásokat nehezítette, hogy egyéb korokból származó régészeti leletek is találhatók ezen a területen.