7. Az évek és a rutin
Én már nem vacakolok: Rövid csetelés után felajánlom a telefonos beszélgetést és ha az jól sikerül, akkor vagy ott és akkor megbeszéljük a személyes találkozót, vagy vége. Az én időmet nem fogja rabolni senki. Ha lemondja, egyből tiltom, nem érdekel, mi volt az ócska kifogás.
8. Több vas
Az a férfi, amelyik lemondja a randit, az több vasat tart a tűzben, vagy egyáltalán soha nem is érdekelted. Ne bánkódj, nem kár érte.
9. Bosszú
A srác lemondta a randit az utolsó pillanatban, mert „a haverja lerobbant valahol és ő ment menteni.” Mérges voltam, de nem mutattam, inkább legközelebb bosszúként én is kitaláltam valamit, hogy nekem miért nem jó. Aztán kiderült, hogy igazat mondott és a harmadik találkozó összejött. Két éve vagyunk együtt, úgyhogy vannak még csodák. Olvass még a témában
„Csak uralkodni akart rajtam” – Bizonyos férfiak nem szerelemre vágynak, hanem érzelmi kontrollra
„Nem mondtam neki, hogy azt meg kell csinálni” – Amikor a férj azzal jön, hogy ő nem tud nőként gondolkodni
„Mi bajod? Semmi.” Női szokások, amik joggal idegesítik a férfiakat
Mi számít megcsalásnak? 10 nőt kérdeztünk, hol húzódik a határ
Következő cikkünk7 őszinte pszichológiai ok, amiért még mindig szingli vagyEgyedülállónak lenni nem feltétlenül rossz, hiszen mindenkinek meg kell találnia önmagát, mielőtt egy komoly kapcsolatban lehorgonyozhatna. Ha azonban már úgy érzed, jó lenne megtalálni az igazit, valamiért mégsem sikerül kapcsolatot kialakítanod, talán érdemes elgondolkodnod, nem valamelyik szokásod áll-e a boldogságod…Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






