Címlap / Életmód / Ezotéria / Így nyerheted el a Nyilas szerelmét

Így nyerheted el a Nyilas szerelmét

Milyen a szerelme?

Érdekes kettőség lakozik a nyilasokban, ugyanis amennyire vágynak egy biztos és tartós kapcsolatra, annyira nehezen győzik le szabadságvágyukat.

Ősszel 3 csillagjegynek jár a megkésett bocsánatkérés

Sokszor előfordul, hogy csak javában felnőttkorukban komolyodnak meg igazán, nemtől függetlenül sok partner mellett kipróbálják, milyen az élet.

Egy nyilas túlságosan is óvatoskodó lehet, időnként pedig nem túl tapintatos. Ez a kettő együtt azt közvetítheti, hogy semmit sem szeretne tőled, pedig könnyen előfordulhat, hogy csak rossz napot fogtál ki nála.

Olvass még a témában

Időnként hirtelen, heves, de nem is lehetne más, hiszen a tűz az alapeleme.

Ebből adódik az is, hogy kedves, törődő, nemes céljai vannak, és lelkesen veti bele magát minden feladatba – akkor is, ha az nem neki hajt kifejezett hasznot.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/5
Következő»
🌌KisokosÁlomfejtésálmoskönyv A-tól Z-ig→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

„Pörkölttel etette a 7 hónapos babámat”: amikor a nagyszülő átlépi a határt
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.