Férfias vélemények
A pasik viszont egész másképp látják ezt a helyzetet. Ők csak pörgetik a közösségi felületeket és egyáltalán nem gondolnak bele abba, hogy mit váltanak ki egy like-kal. Míg mi, nők órákig hezitálunk, hogy belike-oljuk egy pasi képét, mert az túl nagy érdeklődést mutathat irányukba, ők mindenféle gondolkodás nélkül teszik meg ugyanezt, a mi időnk töredéke alatt. Éppen ezért, őket sem érdekli, ha mi like-oljuk be egy félisten képét, mert nekik ez semmit nem jelent. Az, viszont már egy egész más megközelítés, ha tisztában vannak azzal, hogy mit okoznak bennünk és ennek ellenére folytatják a tevékenységüket.
Mert ebben az esetben már inkább érzelmi bántalmazásról beszélünk, ami alól nincs felmentés. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha elmondanánk, hogy minket ezzel mennyire meg tudnak sebezni és csak úgy abbahagynák. Van, akinek ennyi is elég és tudatosan figyel a like-okra, de van, aki úgy érzi, hogy már ezáltal is be van korlátozva és minden egyes like, egy újabb veszekedést készít elő. Ideális esetben a két fél leülne egymással szemben és elmagyarázná, hogy kiben milyen érzéseket hív elő a like és az arról való lemondás. Majd miután megértették egymás motivációt, nyugtázzák, hogy néhány változtatással akár megoldható a fennálló probléma és a következő alkalommal már egy új rekació mentén állnak hozzá az aktuális helyzethez.
De ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, ezért általában hatalmas veszekedések veszik kezdetét, amint beindul a like-vadászat. A nő egyre ingerültebb lesz és ki lesz élezve ezekre a helyzetekre, a pasi pedig egyre dühösebb, hogy fenyegetve érzi magát. Mint minden esetben, itt is a kommunikáció lenne a kulcs és annak az elfogadása, hogy másképp működünk. Olvass még a témában
„Elvettem, mert ez tűnt logikusnak” – kijózanító gondolatok a nősülés mögötti motivációról
„Az igazság a romantikus film és a pornó között van” – Ezért nem tudja a pasi, mire vágysz az ágyban
„Ha nélküle hoztam meg egy döntést, büntetett” – Jelek, hogy a partnered érzelmileg manipulál
„Azzal kezdte, hogy ne szóljak erről az üzenetről” – Amikor a barátnő férje nyomulni kezd
Következő cikkünkA szakítás 7 fázisa: Hol tartasz most?A szakítás egy olyan érzelmi hullámvasút, amelyen szinte mindenki végigmegy legalább egyszer az életében. Fájdalmas és gyakran megrázó, de érdemes úgy tekinteni rá, mint tanulási folyamatra. Ahogyan a gyásznak is 7 fázisa van, úgy a szakításnál is vannak különböző szakaszok. Nézzük meg most melyek ezek, és talán ráébredsz, hol…Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






