Amikor elbizonytalanodunk, mert félünk, hogy a párunk esetleg megismert valakit, az exével beszélget a hátunk mögött, vagy akár már át is lépte a képzeletbeli határt megcsalás és hűség között. De mi történik, ha nem bírunk ellenállni a csábításnak, és belenézünk az üzeneteibe? Saját tapasztalatból mondom el, miért nem szabad hagyni a kísértésnek!
Régen azt gondoltam, én biztos nem leszek az a barátnő, aki belenéz a másik telefonjába a tudta nélkül. Olyan kétségbeesett lány, aki ellenőrizgeti a párját. „Ha valami titkolnivalója van, és én kiszagolom, egyenesen rá fogok kérdezni” – hajtogattam, mert akkor még hűvös fejjel tudtam gondolkodni, és nem zavartak össze az érzelmek.
Aztán eltelt néhány év, és két kapcsolattal később eljutottam oda, hogy kezemben a pasim laptopjával épp azt nézem, kivel beszélgetett Facebookon.
Számos jel utalt arra, hogy a kapcsolatunkban problémák vannak, a rejtegetett üzenetek és az elhidegülés pedig rátett egy lapáttal, mégis, amikor rákérdeztem a dolgokra, mindig tagadott. Sosem mondta, hogy baj lenne. Olvass még a témában
Ha erre a 15 kérdésre tudod a választ, megnyugodhatsz: életed párjával vagy együtt
„Azt mondta, ne kérdezgessem a múltról mert az úgysem számít” – Innen ismerd fel az érzelmileg elérhetetlen férfit
„Elsírtam magam, amikor láttam egy srácot, aki hasonlított az exemre.” – Szakítás után: mikor vagyunk készen egy új kapcsolatra?
Azt hiszed, nem vagy jó az ágyban? Ezek lehetnek az okai, ha rossz a szex
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





