Az egyedülálló szülőkről gyakran kétféle kép él a fejünkben: vagy hősökként tekintünk rájuk, akik emberfeletti erővel helytállnak minden helyzetben, vagy sajnálattal nézünk rájuk, mert úgy gondoljuk, biztosan nagyon nehéz az életük. A valóság ennél sokkal összetettebb.
A következő három szülő olyan érzésekről és gondolatokról mesélt, amelyeket ritkán mondanak ki hangosan – mert félnek az ítélkezéstől, a bűntudattól vagy attól, hogy mások félreértik őket.
„Néha irigylem a kétszülős családokat”
„A fiam hatéves volt, amikor elváltunk az apjával” – meséli a 39 éves Nóra. „Azóta ketten élünk, és alapvetően jól működünk együtt. Van egy nyugodt életünk, szeretjük egymást, és büszke vagyok arra, amit felépítettünk.” Olvass még a témában
Soha nem lesz olyan, hogy teljesen készen állsz: Így küzdök meg az imposztorszindrómával
Ez a 4 csillagjegy idén átírja a sorsát
Ezt a 7 kifejezést használják leggyakrabban a megbízhatatlan emberek – a pszichológia szerint
Az alkohol rabja: meddig kell asszisztálnunk egy rokon lassú öngyilkosságához?
Van azonban valami, amit ritkán mer kimondani. „Néha irigylem a kétszülős családokat.”
Nóra szerint ezt azért nehéz bevallani, mert az emberek hajlamosak rögtön félreérteni. „Nem az exférjemet sírom vissza. Nem szeretnék újra abban a kapcsolatban élni. Egyszerűen csak vannak napok, amikor fáradt vagyok.”
Ilyenkor leginkább az hiányzik neki, hogy legyen valaki, akivel megoszthatja a felelősséget. „Amikor a gyerek beteg, amikor egyszerre szakad rám a munka, a háztartás és minden más, néha arra gondolok, milyen lehetne, ha lenne még egy felnőtt a rendszerben.”
Nóra szerint az egyedülálló szülők gyakran érzik úgy, hogy mindig erősnek kell mutatkozniuk. „Pedig az igazság az, hogy néha nagyon jó lenne nem mindent egyedül csinálni.”
