Másodikos volt a kislányom, amikor azt javasolták, vigyük el őt egy vizsgálatra a nevelési tanácsadóba, mert rossz a helyesírása, és az olvasási tempója is lassú. Hirtelen úgy éreztem magam, mint akit egy sötét verembe dobtak. Eddig nem igazán voltam közel a nevelési tanácsadóhoz, és bevallom, sok előítéletem is volt. Vajon baj van a gyerekkel, hogy ide küldik?
K: Amikor egy kisgyermeket valamiért a nevelési tanácsadóba küldenek, a szülőkben beindul valamilyen reflex, hogy ezt szégyellni kell. Miért lehet ez így?
V: Mindenki tökéletes gyermekre, problémamentes életre vágyik. Ha segítséget kérünk, akkor az azt jelenti, hogy valami mégsem teljesen tökéletes. Ezt nehéz beismerni magunknak is, nemhogy mások előtt felvállalni. Pedig segítséget kérni nem szégyellnivaló dolog. Fontos tudni, hogy az időben megkezdett ellátás segítheti azt, hogy gyermekünk megfelelő fejlődése biztosítva legyen. Ha halogatjuk a problémák megoldását, nehezebb dolga lesz szülőnek, szakembernek, de legfőképp a gyermeknek.
Saját, személyes tapasztalatból tudom, hogy ez az egyik legnehezebb feladata egy szülőnek: beismerni, hogy esetleg segítségre szorulunk, elfogadni a pedagógusok véleményét, és ne azt gondolni, hogy ők biztosan tévednek, a gyermekem tökéletes. Természetes, hogy én annak látom őt, hiszen számomra ő a legszebb, a legokosabb. Ám nekem, szülőnek nincs valódi összehasonlítási alapom, hogy más, ekkora gyermekek hogyan haladnak, hogyan olvasnak, mit, hogyan oldanak meg a matekórán. Ehhez pedagógusnak kéne lennem. Méghozzá olyannak, aki napi szinten gyermekek között van, nemcsak papírja van róla.