Nem hittem, hogy le fogok bukni
Sosem vallottam volna be, de azt hittem, elég ügyesen lepleztem a dolgot és váratlanul ért, hogy lebuktam. Pedig jól megszerveztem, hideg fejjel, minden eshetőséggel és váratlan tényezővel számolva. Minden találkozóra tökéletes alibim volt. Még arra is volt forgatókönyvem, hogyha felhív közben, hamarabb jön haza vagy lerobban a kocsim.
Ügyeltem, hogy ne legyen rúzsfolt az ingemen, hogy ne érezze rajtam a másik nő parfümjét, hogy olyan szeretőm legyen, aki soha nem tálalna ki neki bosszúból. Amikor mégis lebuktam (azzal, amivel mostanában a legtöbben: az Apple eszközök szinkronizáltsága miatt) az első reakcióm nem a bűntudat volt, hanem az, hogy vajon hogy jött rá, amikor ilyen óvatos voltam. Amikor elmondta, akkor meg arra gondoltam, hogy lehetettem ekkora marha. Aztán arra, hogy milyen kár, hogy véget kell vetnem az afférnak. Egyértelmű volt, hogy vele maradok és azonnal véget vetettem mindennek a szeretőmmel, de az, hogy neki ezzel mekkora fájdalmat okoztam, csak a sokadik érzés volt, ami feljött bennem.
