„Nem lettem erősebb, csak lelkileg sérült” – Hogyan változtatta meg a pszichédet a trauma?

Címlap / Életmód / Lélek / „Nem lettem erősebb, csak...

„Nem lettem erősebb, csak lelkileg sérült” – Hogyan változtatta meg a pszichédet a trauma?

🎥 Mit árul el rólad a neved kezdőbetűje? – numerológiai kalauz

Vigasz

Sajnos az evésben keresek vigaszt. Húsz kilót híztam, szörnyen nézek ki, nem ismerek magamra a tükörben. Nemcsak a lelkem, a testemet is eltorzította a trauma. Emiatt utálom magam, ami nem segít a gyógyulásban. Ha lefogynék, talán jobban szeretném magam, de nem tudok lefogyni, mert az egyetlen, amiben örömet lelek, az evés. Egyelőre nem tudok szabadulni ebből az ördögi körből.

Csakazértis

Nekem az volt a gondolatom, hogy ez megtörtént, ez ellen nem tudok tenni semmit, ezért ebből fogok erőt meríteni, hogy ezt túléltem. Ez egy ideig sikerült is, a környezetem csak ámult, milyen szépen túltettem magam a dolgokon, aztán jött egy öngyilkossági kísérlet a semmiből. Éppen hazaértem a munkából – ahol egy újabb produktív napot zártam – és hirtelen elfogott az érzés, hogy én nem akarok tovább élni. Pár perc alatt gondolkodás nélkül beszedtem az összes gyógyszert, amit találtam otthon és a legnagyobb megkönnyebbüléssel feküdtem le, hogy soha többet nem kell már felébrednem. A barátnőmnek volt egy megérzése, ezért eljött és a szomszédokkal rámtörte az ajtót. Amikor felébredtem a kórházban, egyedül csalódottságot éreztem, amiért nem sikerült.

Oldalak: 1 2 3 4 5

A cikk folytatódik, lapozz!

Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 Kínai horoszkóp: ezen a területen jön az áttörés az életedben
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.