„Sosem rajongtam teljesn szívből az anyaság gondolatáért, de egy ideig hittem, ha megtalálom a tökéletes párt, majd megjön az érzés. De nem így lett.”

Réka 38 éves, és hosszú ideig halogatta a döntést. „Mindenki azt mondta, hogy majd eljön az idő. Hogy majd egyszer csak megérzem, amit éreznem kell.”
De az érzés nem jött. „Egy ponton már nem halogatás volt, hanem döntés. Úgy éreztem, eljutottam egy életkorba, ahol azt mondhatom: ha eddig nem gondoltam úgy, hogy én gyereket akarok, akkor talán most már mondjuk ki, hogy ez velünk nem lesz.”
A férjével ez komoly feszültséget hozott. „Ő nagyon szeretett volna. Nem nyomasztott, de ott volt a tekintetében minden alkalommal, amikor valaki eltolt mellettünk egy babakocsit, vagy a családban, baráti társaságban valaki bejelentette, hogy babát vár.” Olvass még a témában
„Még a kórházi ágyban feküdtem, mikor megkérdezte, mikor jön a második gyerek” – Anyák mesélnek a legdurvább elvárásokról
5 jel, hogy egy találkozásnak több jelentősége van, mint gondolnád
Ezekkel az apró mindennapi lépésekkel te is rengeteg áramot spórolhatsz
Őszi egyensúly és kapcsolódások: így hat rád a csillagjegyed szerint a Mérleg szezon
Réka szerint a legnehezebb nem a vita volt, hanem a bűntudat. „Néha azt éreztem, hogy önző vagyok. Máskor meg azt, hogy ha beadom a derekam, az is önzés – mert nem akarok anya lenni csak azért, hogy ne veszítsem el őt.”
A kapcsolatuk végül véget ért. „Nem lett belőle nagy dráma. Inkább csendes szétesés. Két külön jövő állt előttünk, és külön indultunk el felé. A férjem néha még mindig hiányzik, de ezzel együtt sem bántam meg a döntésemet.”
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






