Jelek, amik arra utalnak, hogy valakinek nehéz gyerekkora volt

A sógoromék örökbefogadtak egy tízéves fiút. A legszembetűnőbb rajta az állandó ébersége volt, mintha mindig készen állt volna valamire, harcra vagy menekülésre. Szívszorító volt és főleg akkor csodálkoztam rá, amikor a többi gyerekkel videójátékozott. Minden más gyerkőc a képernyőre volt tapadva, kitörhetett volna mellettük a világháború és észre sem vették volna, csak a játékra figyeltek. A srác pedig minden zajra hátranézett és ha csörömpölést vagy hangosabb szót hallott, azonnal letette a kontrollert és felállt, hogy megnézze, mi történik. Akkor is habozás nélkül hagyta ott a többieket, ha nyerésre állt és ez azt jelentette, hogy karaktere meghal vagy kikap a játékban.

A volt barátom mindenből viccet csinált, még a legszomorúbb, legtragikusabb dolgokból is. Először idegesített ez a tulajdonsága, de később megértettem, hogy ez nála egyfajta védekező mechanizmus. Nehéz gyerekkora volt egy alkoholista apával és a fiatalabb testvéreit próbálta mindig jobb kedvre deríteni. Felnőttként is megmaradt ez a szokása, „szomorú bohóc” maradt.