„Sosem ismerte be, hogy ő hibázott.” Jelek, hogy valamelyik szülőd nárcisztikus

Címlap / Életmód / Lélek / „Sosem ismerte be, hogy ő hibázott.” Jelek, hogy valamelyik szülőd nárcisztikus / 2. oldal

„Sosem ismerte be, hogy ő hibázott.” Jelek, hogy valamelyik szülőd nárcisztikus

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

3. Nem mersz önmagad lenni

Néhányan felnőnek, de megrekednek abban a szerepben, amibe gyerekként belekényszerültek nárcisztikus szüleik mellett. Emiatt idősebb korukban is folyamatosan feláldozzák a saját szükségleteiket mások érdekében, és mindig, mindenki másnak akarnak megfelelni.

Nem merik kimondani a véleményüket, sőt, ezt mások hatására változtatják is, az álmaikról, vágyaikról pedig végképp nem beszélnek. Hagyják, hogy a környezetük elnyomja őket, és nem tanulnak meg kiállni magukért. Állandóan kritizálják önmagukat, mert gyerekként is csak azt hallották, hogy mit csinálnak rosszul, ezért egyáltalán nem hisznek a saját képességeikben.

4. Elnyomod az érzéseidet

Nárcisztikus szülők mellett felnőni rendkívül megterhelő, ami miatt sok gyerek választja azt, hogy inkább egyáltalán nem élik meg az érzéseiket. Ez felnőtt korban kifejezetten komoly problémákat okoz, hiszen ezek az emberek nem mernek, és nem is tudnak megnyílni mások előtt, ami sorra sikertelen párkapcsolatokat és barátságokat teremt. De közben állandó belső problémákkal küzdenek: gyakori náluk a szorongás, a depresszió, az önbizalomhiány, és állandóan kételkednek magukban.

Olvass még a témában

Szakértők szerint egy ilyen helyzetben az elsőszámú megoldás a gyógyulás útján az, hogy megismerkedsz magával a nárcizmussal.

Sokan ugyanis elhiszik, hogy saját hibájukból nem kapták meg gyerekként a kellő szeretetet, és tényleg mindig ők hibáztak, noha valójában egy személyiségzavar okozott minden problémát. Ha megérted magát a jelenséget, és azt, hogy miként befolyásolta a szüleid viselkedését, egy lépéssel közelebb kerülhetsz a gyógyuláshoz.

Továbbá az is fontos, hogy keress profi segítséget, hiszen egy ilyen gyermekkor érzelmi traumát is okoz, amiből csak lassan, fokozatosan lehet regenerálódni. Ne felejtsd el megélni a gyászt, hiszen egy ilyen helyzetben ez mindenkinél jelentkezik. Elveszíteni a szülőket, akiket sosem kaphattál meg a nárcizmus miatt, lelkileg bárkinek megterhelő lehet. Ez is egy veszteség, amit csak úgy lehet feldolgozni, ha szembenézel vele!

Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
Beállítom
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!