Az emberek folyton értékelik magukat és másokat a külső tulajdonságok, a vagyon, a munka, az intelligencia, a siker és még ezer területen. A munkahelyen, ahol ezek az elemek állandóan szem előtt vannak, és még pénzügyi haszon is társulhat hozzájuk, az irigység nagyon gyorsan elharapózhat. A társas összehasonlítás elméletét Leon Festinger pszichológus dolgozta ki 1954-ben, mely szerint emberként az értékünket az alapján határozzuk meg, hogy hogyan viszonyulunk másokhoz.
Később napvilágot látott, hogy a társas összehasonlítás lehet pozitív is. Fokozhatja a motivációt és akár barátságos versengéshez vezethet, tehát a szakmai irigység egészséges, előre lendítő és motiváló is lehet. A munkánkkal kapcsolatos féltékenység általában pályafutásunk közepén éri el a csúcspontját. Kutatások szerint a huszonéves munkavállalók körében a féltékenység aránya körülbelül 22%, míg negyvenes éveikre mindez 43%-ra emelkedik.

Így szabadulj meg a zöld szemű szörnytől a munkádban
Nehéz pontosan leírni, milyen is az egészségtelen féltékenység, de leginkább egy kellemetlen érzéshez hasonlítható, ami az ember gyomrában alakul ki. Általában váratlanul tör ránk, például előfordul, hogy hirtelen és csendesen szúrós tekintettel nézünk egy kollégánkra, és sok negatív gondolat motoszkál a fejünkben, annak ellenére, hogy kifejezetten kedveljük az illetőt. Olvass még a témában
Melyik érzelem irányítja a reakciódat, világlátásodat? Teszteld!
„Amikor hullarészegen jelent meg az esküvőmön, azt mondtam: ennyi volt” – Családtagok, akikkel jobb volt megszakítani a kapcsolatot
Mantrák októberre: ez a neked szóló megerősítés a Mérleg szezonban
„Jobbnak láttam, ha nem velem nő fel” – Miért mondtál le a gyerekedről?
Ha felismerted magadban a féltékenységet, meg kell szabadulnod tőle. Szakértők szerint a lényeg, hogy ne hagyd a negatív gondolatokat megtelepedni magadon, hanem mielőbb űzd el őket, hiszen egy idő után önmarcangolásba is kezdhetsz miattuk.
Tanuld meg irányítani a féltékenységedet, és ne merülj el a negatív gondolatokban, hanem próbáld megérteni, miért váltott ki a másik dicsérete, előléptetése, fizetésemelése vagy bármi más belőled ilyen érzést? Szeretnéd te is ugyanezt elérni, vagy csak egyszerűen tőle irigyled mindezt? Ha te is ugyanerre vágysz, gondold át, milyen készségeket és hozzáállást igényelne részedről a dolog, és mit kellene fejlesztened önmagadban.
Az irigység ugyanis gyakran mutatja meg azt, amire valójában vágyunk, így, ha tudatosan figyelünk rá, óriási motivációs erőforrássá válhat. Irányítsd és fordítsd át a féltékenységedet, melynek legjobb ellenszere a támogatás és az elfogadás. Dönts úgy, hogy örülsz a másik sikerének, és inkább felemeled őt, ahelyett, hogy lehúznád.
Mindez remek módja annak, hogy megerősítsd az önbizalmadat, és közben elhessegesd a zavaró gondolataidat és előítéleteidet a saját bizonytalanságaidtól.
Érdemes leírni ilyenkor az érzéseidet, például egy napló formájában, ahol papírra vetheted a nehezteléssel kapcsolatos problémáidat a munkahelyeden. Írj le néhány féltékeny gondolatot, lehet, hogyha kétszer-háromszor elolvasod őket, máris nem tűnnek annyira jelentőségteljesnek, sőt, akár kellemetlennek és túlzónak is hathatnak. Ez egy kiváló gyakorlat arra, hogy megváltoztasd a nézőpontodat.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






