🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
4/5 Halkítsd le a telefonod
Azt gondolnánk, hogy mostanra már mindenki tudja, hogy film közben modortalanság telefonálni. De még mindig vannak, akik felveszik a telefonjukat, miközben filmet néznek. Hasonlóan udvariatlan dolog a telefonodat nyomkodni vagy üzeneteket megválaszolni, mert a felvillanó képernyő is zavarhatja a körülötted ülőket. A legjobb, ha a telefont teljesen eltünteted szem elől. Vannak olyan körülmények, amikor az embernek muszáj elérhetőnek maradnia, de ekkor is némítsd le a telefonodat, és ha mindenképpen vissza kell hívnod valakit, akkor a lehető legkisebb zavart keltve menj előbb ki a teremből.
5/5 Ne beszélgessetek a filmről az előcsarnokban
Amikor egy jó filmnek vége, valószínűleg téged is elkap az izgalom, és alig várod, hogy filmnéző partnereddel megbeszéljétek a látottakat. Mégsem érdemes már az előcsarnokban odafordulni a párodhoz, és megkérdezni tőle, hogy „El tudod hinni, hogy a komornyik volt a gyilkos?” Ne feledd, hogy olyan emberek sétálhatnak körülöttetek, akik még csak most érkeztek erre a filmre, vagy a napokban készülnek megnézni azt, és ha véletlenül elcsípnek valamit a beszélgetésetekből, az az egész moziélményt elronthatja nekik. Várd meg a cselekmény kitárgyalásával, amíg legalább egy kicsit privátabb közegbe kerültök!