Ha depressziós lett az egyik barátod és te még soha nem éltél át hasonlót, akkor nem lehet könnyű megérteni, min megy keresztül. Természetes, hogy megpróbálsz segíteni neki, de lehet, hogy azok a mondatok, amiket ilyenkor mondasz, hatástalanok maradnak. Ez nem a te hibád, vannak olyan helyzetek, amikor a barátok támogatása sem elegendő és szakemberhez kell fordulni. Nézzük, mely mondatok azok, amelyekről talán azt gondolod, hogy hatásosak, mégsem érik el a céljukat!
5/5 „Próbálj meg pozitívan gondolkodni”
Bár külső, laikus szemlélőnek tűnhet úgy, hogy a depresszió alapvetően a gondolkodásmódon múlik, ez nem így van, sokkal összetettebb ennél.
Szakemberek kimutatták, hogy depresszió során az agyunkban kémiai egyensúlyhiány lép fel, amely együtt jár azzal, hogy az illető nem képes pozitív gondolatokra és érzésekre koncentrálni.
Gondolj csak arra, hogy egy migrénnel küzdő vagy épp cukorbeteg embernek sem mondod azt, hogy gondolkodjon pozitívan, mert tudod, hogy az nem segít, helyette inkább azt javaslod, vegye be a gyógyszerét.
Ugyanakkor ezt a folyamatot vagy ezt a példát bátran elmondhatod a barátodnak is, nagyon fontos ugyanis, hogy ő is megértse, miért van ő ebben az állapotban.
Kapcsolódó cikk a hirdetés után a következő oldalon, lapozz!