Tartoznak-e bármivel a felnőtt gyerekek a szüleiknek, és joga van-e a szülőknek elvárni bármit is azért, amit a gyerekeikért tettek? Iskra Fileva pszichológus egy irodalmi példa segítségével járja körbe az érzékeny kérdést.
A hála kérdése kényes téma. Ha a jótevő és a haszonélvező is erényes emberek, a jótevő haszonra számítva cselekszik. A kedvezményezett pedig hálás, és ennek megfelelően viselkedik. Van azonban olyan, hogy a dolgok másként alakulnak, akkor is, ha a szülők és gyermekek kapcsolatáról beszélünk.
Egyrészt előfordulhat, hogy a szülők kudarcot vallanak a szülői kötelességük teljesítésében, és ha így van, akkor egy felnőtt gyermek számára indokolt lehet a kapcsolat teljes megszakítása is. De ebbe a kategóriába szerencsére csak az esetek kisebb része tartozik. A legtöbb szülő meglehetősen jól teljesít, amíg gyermekei kicsik. Sokan viszont nem tudják, hogyan legyenek szülei a felnőtt gyermekeiknek.
A hála, mint elvárás, nem működik
A jelenben még fontosabb, hogy a szülők néha egy bizonyos fajta hálát várnak el. Olyan hálát, amely sérti a gyermek érdekeit. George Eliot egy ilyen esetet ír le a The Mill on the Floss című regényében. A műben egy Philip Wakem nevű érzékeny, testi fogyatékossággal élő fiatalember elmondja apjának, egy híres ügyvédnek, hogy meg akarja kérni egy Maggie Tulliver nevű fiatal nő kezét. Philip apja mindig is támogatta a fiát, és helyet biztosított ahhoz, hogy Philip kibontakoztathassa művészi érdeklődését. Mindazonáltal sorozatos veszekedései voltak Maggie apjával, és feldühödik a fia és Maggie közötti egyesülés gondolatától.
Felkiált: „És ez a viszonzásod mindazért a kényeztetésért, amit rád halmoztam?”
Philip így válaszol: „Nem, apám… – Nem tekintem ezt viszonzásnak. Nagylelkű apa voltál számomra; de mindig is úgy éreztem, hogy ez azért volt, mert szeretetteljesen vágytál arra, hogy annyi boldogságot adj nekem, amennyit szerencsétlen sorsom elismer, nem pedig azért, mert azt vártad tőlem, hogy fizessek úgy, hogy feláldozzam minden esélyemet a boldogságra, hogy kielégítsd azokat az érzéseidet, amiken én nem osztozom.”
Wakem ügyvéd ragaszkodik ahhoz, hogy a legtöbb fiú osztozna apja érzésein egy ilyen esetben, de Philip tiltakozik.
Az olyan viselkedés, mint amilyen Philip apjáé, árnyékot vet mindenre, ami korábban történt – állítja a pszichológus.
Ha valaki a gyermekei és az általuk boldogságuk szempontjából lényegesnek tartott dolgok közé áll, azt kockáztatja, hogy visszavonja azt a jót, amit az évek során tett és tesz. George Eliot Philipje, akinek szüksége van az apai áldásra, mivel deformitása miatt nem tudná egyedül ellátni a családot, hasonlót mond apjának:
„Ha örömet okoz számodra, hogy megsemmisíted mindannak a tárgyát, amit értem tettél… Teljesen megfoszthatsz attól az egyetlen dologtól, ami miatt érdemes lenne élni.”
Vannak tehát olyan esetek, amikor a hála iránti ragaszkodás – vagy a hála egy bizonyos fajtája – megfosztja az embert attól a jogától, hogy bármit is várjon. Éppen ez vonja vissza a korábban tett jót, és így elengedi a korábbi tartozást.