És ilyenkor jön a kérdés: mit kezd az ember egy ilyen tárggyal?
Tudom, hogy erre nincs egyetlen jó válasz. Van, aki a válás után is hordja – mert számára a gyűrű nemcsak a házasságot jelenti, hanem egy életszakaszt, egy identitást. Mások nem bírják elviselni a látványát sem, és azonnal megszabadulnak tőle. Hallottam olyat is, aki beadta a zaciba, és az árából vett magának valami teljesen abszurd, felszabadító dolgot. És olyat is, aki egy új kapcsolat kezdetén egy közös utazásra költötte – mintha egy történet végét egy másik elejébe forgatta volna vissza.
Mindegyikben van valami érthető.
Én viszont rájöttem, hogy nem akarok megszabadulni tőle. De visszalépni sem akarok vele a múltba. A gyűrű most csak áll a szekrényen. Néha a kezembe veszem, megnézem, aztán visszateszem. Nem társul hozzá már az a fajta fájdalom, amit talán várnék. Inkább egy furcsa, csendes elfogadás. Hogy igen, ez is az életem része volt. Olvass még a témában
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
„Csak uralkodni akart rajtam” – Bizonyos férfiak nem szerelemre vágynak, hanem érzelmi kontrollra
Túlmegy a határon vagy szükséges szabályozás? A diákok megjelenését akarja szabályozni az iskolánk
Bájosak, stílusosak és igazságosak: ezért szeretünk annyira a Mérlegek társaságában lenni

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






