Minden idők legpocsékabb filmjei. Annyira rosszak, hogy látnod kell őket!

Tommy Wiseau lengyel származású amerikai színész, rendező és forgatókönyvíró, már feltéve, hogy élete alkotását, A szobát elfogadjuk filmnek.

A kétes üzletekkel meggazdagodó Wiseau maga írta és rendezte a mozit, amiben természetesen a tragikus sorsú főszereplőt is ő játssza, ám az egész film olyan, mintha egy óvodásnak adtak volna kamerát a kezébe.

A hihetetlenül béna kamerakezelésnél talán már csak a teljesen értelmetlen történet a nevetségesebb, a valószínűtlenül rossz párbeszédek pedig hamarosan szállóigévé váltak a film egyre növekvő rajongótáborának körében, hiszen az eredetileg romantikus drámának szánt alkotás gyorsan kultfilm lett, Wiseau pedig később próbált úgy tenni, mintha maga is viccnek, szatírának szánta volna a mozit.

Az igazság azonban az, hogy a legtöbben nem hiszik, hogy valaki szándékosan tudott volna ennyire béna filmet csinálni, igaz, azt is nehéz elhinni, hogy egy egész csapat színész teljes komolysággal el tudta játszani ezeket a jeleneteket.

Ha pedig mindez nem volna elég, A szobában vannak valószínűleg minden idők legkínosabb, legművibb és legkellemetlenebb szexjelenetei, amik ráadásul indokolatlanul hosszúak is, és mikor az ember már végre azt hiszi, hogy túl van rajtuk, jön belőlük még egy.

Hogy mégis, mindennek ellenére is érdemes megnézni a filmet, mi sem bizonyítja jobban, hogy Wiseau-ról és a film készítésének körülményeiről idén James Franco mutat be egy mozit The Disaster Artist címen, amivel A szoba valószínűleg tényleg felkerül a filmtörténelem egy nem túl dicső, de stabil polcára.

Sajnos semmi nyomát nem találtuk annak, hogy ez az 1964-es film valaha magyarul is megjelent volna, úgyhogy kénytelenek vagyunk megpróbálni mi magunk lefordítani a címet, ami többé-kevésbé valami olyasmit jelent, hogy: A hihetetlenül különös teremtmények akik megszűntek élni és zavarodott zombikká váltak.

Innentől kezdve persze nehéz bármit is komolyan venni, és ez már a film traileréből is kiderül, ami angol nyelven egyébként a Youtube-on is elérhető.

Sajnos hiába próbálnak meggyőzni minket azzal, hogy ez minden idők első szörny-musicele, és az sem vonz annyira, hogy hihetetlen módon színesben láthatjuk a vérfagyasztó bestiákat, mikor a rendkívül komoly férfi hang a síri zenei aláfestére rámondja a kilométeres címet, akkor azt egyszerűen nem lehet nevetés nélkül kibírni.

Legalább ennyire nem tudtunk mit kezdeni azzal sem, amikor a hipnotikus háttér előtt megjelenő felirat alatt ugyanez a férfihang hihetetlen lelkesedéssel győzködni az egykori mozibajárót, hogy „jöjjön el, és nézze meg, hogyan gyilkolják meg a karneváli táncos lányokat a hihetetlen éjszakai szörnyek!”

Persze, tudjuk, hogy a félelemmel, a természetfelettivel meg a szexszel sok mindent el lehet adni, de ennél talán azért mégis többet kellett volna a filmvászonra tennie Ray Dennis Steckler író-rendezőnek. Vagy ki tudja?

Lehet, hogy egy tisztességes horrorfilmmel ma csak a ’60-as évek filmvilágának rajongói tudnának a létezéséről, így viszont minden idők egyik legborzasztóbb, nevetségesen rossz filmjével ő is a filmtörténeti klasszikusok halhatatlanjai közé kerül, ha ugyan nem is feltétlenül úgy, ahogyan ő szerette volna.