A rajongó szerető
Eleinte roppant domináló a Vízöntő rajongása, amivel a kedvesét kényezteti, csakhogy hosszútávon könnyedén válhat terhessé.
Egyfelől, mert hajlamos a túlszeretésre, ami azt jelenti, hogy szinte folyton a választottja körül zsong, és nem hagy neki kellő szabadteret, másfelől pedig előfordul, hogy a rajongása már féltékenységbe csap át.
Szerencsére ideális esetben hamar észhez lehet téríteni, és visszahozni a realitás talajára, de van, hogy semmilyen módszer nem használ – esetleg egy bunkósbot – ilyenkor érdemes kissé visszavonulni, és hagyni, hogy egymaga átgondolhassa az eseményeket. Olvass még a témában
A kislányom dührohamot kapott az iskolában – azt hittem, ismerem a lányomat
„Az arcom két fele olyan volt, mintha két másik ember lenne” – Rosszul sikerült plasztikai beavatkozások
3 könyv, amit idén olvastam, és maradandó hatással volt rám
A leghírhedtebb kísértetjárta helyek Magyarországon – egy részük ma is látogatható!
Mivel egy roppant intelligens jegyről beszélünk, általában magától ráébred a hibáira, de ehhez az kell, hogy magára hagyjuk a gondolataival.
Amíg az imádott bálványa a környezetében tartózkodik, addig képtelen az észszerű gondolkodásra. Ijesztő és romantikus egyszerre, ugye!?
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






