Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / 300 millió áldozatot szedett a járvány...

300 millió áldozatot szedett a járvány – Visszatér a leküzdöttnek hitt vírus?

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Az olajtornyokon dolgozó munkás, David Smith először csak azt hitte, elkapott valami kis vírust a gépen, ahogyan az korábban is megtörtént már vele, mikor Moszkvából repült haza Manchesterbe a családjához. Nem is sejthette, hogy ami hétköznapi influenzának látszik, hamarosan családi tragédiát okoz, és az egész világot megrémisztheti.

David Smith az első napját ágyban töltötte, miután hazaért Moszkvából, és ugyan fájt a feje és sajogtak az izmai, még elég erős volt ahhoz, hogy nevessen a felesége viccein, aki azzal ugratta, hogy a férfiakat minden kis vírus ledönti a lábáról – írja a DailyMail.

Másnapra a férfi jobban érezte magát, még a kutyát is elvitte egy rövid sétára, és azt tervezte, hogy másnap visszatér a munkába. David azonban sem a következő napon, sem az után nem ment már dolgozni.

Másnap reggel az arcát és a karját apró, kemény hólyagok borították. A felesége bekente őket, majd azzal tréfálkozott, hogy ez történik, ha az ember a fél életét olajfúrással tölti Szibériában. A férje azonban ekkor már túl gyenge volt, hogy nevessen, és estére be kellett menniük a helyi kórház sürgősségi osztályára.

Olvass még a témában

Az orvosok elvégeztek néhány tesztet, de ők sem számíthattak arra, amit az eredmények mutattak: David Smith egy olyan himlőtől szenvedett, amit egy 1978-as kisebb visszatérést leszámítva évszázadok óta nem jelentettek.

Oldalak: 1 2 3

A cikk folytatódik, lapozz!

«Előző
1/3
Következő»
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!