Szülei rengeteget küzdöttek
A színésznő szülei rengeteget küzdöttek azért, hogy új életet kezdjenek, és jó körülményeket teremtsenek neki és a bátyjának is. „A szüleim megjárták a poklot. Eljöttek Amerikába bőröndökkel, egy hétfős családdal és 250 dollárral, és ennyi” – mondta egy 2016-os, a glamour.com-on elérhető interjúban, amelyben több részletet is megosztott arról, hogyan éltek akkoriban.
„A szüleim évekig teljes munkaidőben dolgoztak, és jártak főiskolára. Esti iskolába jártak, hogy megtanuljanak angolul. Anyukám a Thriftynél vállalt munkát Culver Cityben, ott dolgozott, amíg meg nem tanult angolul, aztán pénztáros lett. Az apám dolgozott… nem is tudom… hét munkahelyen? Kifestett egy házat. WC-ket szállított. Taxizott, pizzát szállított ki”. Vagyis minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy a gyerekeiknek szép élete legyen.
A sok munka meg is hozta a gyümölcsét, Mila édesapjának végül saját taxija lett, édesanyja pedig az egyik Rite Aid üzletvezetőjévé küzdötte fel magát, idővel autót és lakást is tudtak venni. Bár szerény körülmények között nőttek fel, a színésznő elmondta, szüleinek köszönhetően soha nem érezte azt, hogy lemaradna valamiről vagy kevesebb lenne, mint a többi gyerek. Olvass még a témában
„Igényesen és összeszedetten néznek ki, ráadásul megszerelnek bármit” – Mi teszi vonzóvá a 40 feletti férfiakat?
Így éltem túl egy válást, amit nem én akartam: 10+1 tanulságos történet
Gyémántot is adtak fel postán! A legfurcsább tárgyak, amiket a posta szállított
„Egy fordítási hiba okozta az atombombát” – Banális hibák, amik emberéletekbe kerültek







