Már az orvosok körében is egyre elfogadottabb a betegségek lelki hátterének kutatása. Főleg a sok negatív lelet után gyanakodhatnak arra, hogy a testi tüneteknek komoly lelki okai lehetnek. Fontos az alapos kivizsgálás, járj utána és győződj meg arról, hogy nincsen komolyabb egészségügyi problémád, de már ennek során is kezdj el dolgozni a lelkiállapotodon!
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
Egy idegen a repülőn felismerte a nagymamámat egy régi fotóról
1/6 Oda az egész nap!
Aki migrénnel küzd az tudja, milyen fejfájásra ébredni és milyen elviselhetetlen megkezdeni a napot. Feltápászkodva a gyógyszeres doboz után kapkodva pedig várva a megváltást a fájdalomcsillapítóktól. Hosszútávon persze mindenki tudja, hogy nem ez a megoldás, mégis tűzoltásként a legcélravezetőbb. A migrén tüneteit még Hippokratész is említette feljegyzéseiben, ami elsősorban a fiatal és középkorú nők betegsége. Testi tüneteit tekintve a „prodromának” keresztelt első szakaszt ingerlékenység és hirtelen hangulatváltozás kíséri. A fejfájás fokozatosan erősödik, gyakran egyoldalú látászavar kíséri.
Ezt követi az erős, görcsös fejfájás, lüktető fájdalom, szédülés, émelygés, hányás, beszédzavar. Maga a migrén, elejétől a végéig általában 10-12 órán át tart, bár van akinél ez egy-két napig is elhúzódhat. A végső feloldozás számukra az esti pihentető alvás lehet, ami után reménykednek abban, hogy a reggel már könnyebb lesz. Sokszor még az orvosok is kezüket feltéve állnak a migrénnel küzdő páciensek előtt, mert vannak helyzetek, melyeket már a tudomány sem tud orvosolni. Ekkor kell megtanulni meggyógyítani a lelket.
2/6 Túlagyalás
Egész kézenfekvő, nem?! Túlagyalva a dolgokat, megfájdulhat a fejünk. Mégsem figyelünk oda a hétköznapi rohanásban erre. Pedig gyakran tényleg a túl sok és káros gondolat okozza az igazi fejfájást. Ez görcsösséget szül, ami végül már csak migrén formájában mutatkozik meg számunkra. A testi tünetek nagyon hasznos üzenetei lelkünknek és ebből már tudhatod, hogy nagy a baj. Először csak szépen, egy-egy enyhébb fejfájással üzenhet, hogy kezdd el megválogatni gondolataidat, mert a sok negatív berögződés nem használ neked. Figyelmen kívül hagyva pedig kénytelen egyre erőteljesebb jeleket küldeni számodra, ebben az esetben migrén formájában.
Azok, akik súlyos megfelelési kényszerrel küzdenek, távolról kerülik az esetlegesen felmerülő konfliktusokat, gyakran szenvedhetnek migréntől. Felvéve ezt az alárendelt pozíciót, teljesen elnyomják saját érzéseiket és természetesen ez nem az a fajta bánásmód, amit a lélek megérdemelne. Küzd, hogy vedd észre végre, mi lenne a legjobb számodra és végre merj kiállni önmagadért és nézeteidért. Próbáld ki, mennyit enyhülhet a fejfájásod, ha végre kimondod azt, ami benned van.