🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
7/10 Jármű
Az egyik srác vonatnak képzelte magát általánosban. Közepes tanuló volt, nem volt vele gond, csak vonatként közlekedett. Vonat-hangokat adott, ment a „sínen”, „fékezett”, amikor megállt stb. Egyszer pár nagyfiú ellökte és a védelmére keltünk, hogy ne „siklassák” ki. Nem mi voltunk a legjobb suli, de arra figyeltünk, hogy a vonatfiú mindig rendesen közlekedjen.
8/10 A lista
Az egyik lánynak volt egy állandó halál-listája. Oda írta fel, aki éppen megsértette és ő meg akarta ölni. Ha jót tettél, lekerülhettél, de akár látszólag ok nélkül is újra felírt. Nyolcadikban derült ki, hogy mi baja, kapott gyógyszert és fél év alatt teljesen átalakult: a sötét, goromba lányból egy kedves, cserfes csajszi lett.
Az egyik lány a gimiben állandóan ledéren öltözött, rendszeresen hazaküldték, mert mindene kilógott a miniszoknyából és neccharisnyát hordott. Bele volt zúgva a fizikatanárba és mikor a keringésről tanultunk, jelentkezett, hogy mutatni szeretne egy ezzel kapcsolatos videót. A felvételen egy szál bugyiban rúdtáncolt. Amikor a tanárúr kizavarta az óráról, a lány a folyosón kiabált, hogy ez igenis a keringéssel volt kapcsolatos és a tanárúr „hímsoviniszta!!”. Az anyja ugyanúgy öltözködött és ugyanolyan közönséges volt, mint ő, végül harmadikban kicsapták.