Válások aránya a világban – mit ér a statisztika?

Társadalmi, vallási okai is vannak annak, ha egy területen belül meglepően alacsony a válások száma a házasságkötésekéhez képest.
Tegyük fel, hogy adott egy falu Magyarországon, ahol 4000 ember él, de a munkalehetőségek hiánya miatt a fiatalok (tehát, akik képesek lennének házasságra lépni) fokozatosan elköltöznek a szomszédos nagyvárosba, ahol jobb a megélhetés. A faluban maradnak az ott letelepedett idősek és középkorúak.
Előbbiek már csak ritkán, utóbbiak egyre inkább hajlandóak felbontani a házasságukat egy jobb kapcsolat reményében, így ebben a faluban nagyon magas lesz a válások száma a házasságkötésekéhez képest. Az elköltözött, majd megházasodó fiatalok miatt pedig a házasságkötések száma ugrik meg kimagaslóan a szomszédos városban.
Emiatt legfeljebb egy teljes országot alapul véve kaphatunk reális képet a válások magyarországi arányáról. Ha az utóbbi éveket vesszük példának, akkor azt kell mondanunk, hogy hazánk javuló tendenciát mutat, de 2015-ben még mindig 45 válóper jutott 100 házasságkötésre (2010-benez az arány 67 volt).

2 hozzászólás
J
2022.09.08., 10:33Mosógép.
Huth Geri anyukája
2023.09.08., 20:2810. A házastársak az évek múlásával változnak, és már másra vágynak.