5. Készítsétek elő a nyugodt reggeleket
A kapkodás nagy része megelőzhető már előző este. Érdemes előkészíteni a másnapi ruhát, összepakolni a táskát, feltölteni a szükséges eszközöket, és átnézni, mi vár rá másnap.
A kisebbeknek egy egyszerű reggeli lista is segíthet. A kiszámítható rutin nemcsak időt spórolhat, hanem biztonságot is adhat.
6. Hagyjatok időt a szabad játékra és a pihenésre
A különórák, a sport és a szakkörök sok örömet és élményt adhatnak, de nem érdemes minden délutánt telepakolni programokkal. A pihenésre, a szabad játékra és a családdal töltött időre ugyanúgy szüksége van, hiszen ezek segítenek feltöltődni az iskolai napok után. Olvass még a témában
„Nem főznek, nem akarnak gyereket, nem jó nekik semmi” – A mai férfiak miért utálják a nőket?
Csak évek után vallotta be a vőlegényem, hogy a tájszólásom miatt majdnem nem hívott el randira
„Már kislányként azt kellett hallgatnom, hogy milyen rossz élete volt miattam” – A szüleid nyomorát hallgatni gyerekként érzelmi bántalmazás
Az anyai sikerem valódi jele: amikor a lányomnak már nem lesz rám szüksége
Hagyjatok neki olyan időt is, amikor nincs semmi kötelező programja, és egyszerűen csak azzal foglalkozhat, amihez kedve van.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






