Teher
Másodéves vagyok az egyetemen, gyakornokként dolgozom álmaim cégénél és kiderült, hogy terhes vagyok, annak ellenére, hogy gyógyszert szedek.
Füstbe ment tervek
Grafikus vagyok egy ügynökségnél és megtudtuk, hogy a legnagyobb ügyfelünk nem fogja megújítani velünk a szerződését. Nyáron lesz az esküvőm és egy zanzibári nászutat terveztünk, de mivel jelenleg azt sem tudom, hogy lesz-e munkám pár hónap múlva, a terveink egyelőre füstbe mentek.
A suli
Kiderült, hogy a fiam az autizmus spektrumon van és az a viselkedés, amivel az óvodában még ellavírozott, az az iskolában már nem fog menni. Rossz a magatartása és tanulási nehézségei vannak. A férjemmel külön élünk, így amikor hullafáradtan hazaesek munka után, még le kell ülnöm a gyerekkel matekozni, fogalmazást írni. Próbálok türelmes lenni vele és játékosan tanítani, de nem tudom, meddig fogom ezt bírni. Olvass még a témában
A transzgenerációs minta, amit ki kellett oldanom ahhoz, hogy igazi társa lehessek a férjemnek
Szeretem a barátnőimet, de nem vagyok hajlandó mindenkivel egyszerre utazni – és erről nyíltan beszélnünk kéne
Te is érzed ezt a belső lassulást? Idén ősszel még határozottabb rajzolom a saját határaimat
Ezekkel az apró mindennapi lépésekkel te is rengeteg áramot spórolhatsz

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






